Szárított, lapított

Akkor a szar szóvicc kipipálva. Hétfőn egy órával korábban kellett bemennem az irodába, mert az volt a terv, hogy Londonba viszek néhány széket. Mondjuk úgy 120 darabot. Persze mint az közismert, hétfőn Angliát lekapcsolták. Nem éri meg nekik fenntartani hóbiztos berendezéseket, hóekéket, csak azért, mert húszévente esik hó. És az is elolvad hipp-hopp. Inkább nem tartják meg a havas napokat. Szóval 4 órás dugókra lehetett számítani több helyen is az országban, úgyhogy el sem indultam.

Itt is szálingózott, bosszankodtam is, hogy ülök az irodában, kint meg esik a hó, ahelyett, hogy fotóznék. Közben G küldött egy üzenetet, hogy csomagom jött. Jipííí, fényképező! Kezdett elmúlni a rosszérzés. Este feltöltöttem az akkut, beállítgattam a dolgokat, gondoltam majd kedden kipróbálom munkába menet.

Kedden reggel aztán elkezdődött a havazás. Reggeli helyett futottam egy kört a fényképezővel, lőttem néhány képet, aztán beálltam a buszmegállóba. Mondjuk nem jött semmi, csak néhány töketlen automataváltós kocsikkal. Csak úgy pörögtek a kerekek. Meg néhány Land Rover tulajdonos, önelégült pofával, na, gyerekek, ezért kell összkerekes kocsi, értitek már!? Persze mindegyiken nyárigumi. Busz meg egy szál se. Felhívtam Adriant, hogy késni fogok, aki fel is vette a telefont, hangos Yo-yo-yo kiáltással, és cégvezetőhöz méltó határozottsággal oldotta meg a problémát, mondhatni vágta át a gordiuszi csomót: legyen a mai nap szünnap, úgyis hó van. Mehettem fotózni az új fényképezővel.

Sylvia és Alec a Rectory mellett laknak, korábban tehát szomszédaink voltak. Öregek már mind a ketten, de ha ez nem lenne elég, Sylviát mostanában még a szerencse is elkerüli, ráadásul eléggé nagy ívben. Most épült fel a legutóbbi sérüléséből, ugyanis elesett és beverte a térdét. Jó, ilyesmi velem is sokszor megtörténik, de 80 év felett ez a mutatvány már nem csak basszamázással jár.

Erre két hete a garázsban Alec rátolatott szegényre, ami azzal jár, hogy három hómnapra derékig begipszelték, és azzal nyugtatják, hogy járni már nem fog. Eltört a medencéje, mindkét térde és a sípcsonjai szilánkosra. Alec meg már nem az az önellátó, bár szellemileg teljesen rendben van az öreg. Szerencsére a faluban szoktak neki főzni, mi meg takarítani voltunk nála. Meg megyünk a jövő héten is.

Apának születésnapja volt, de erről túl sokat nem tudok írni, mert innen 2000 km-re történt. Mindenesetre itt is kívánunk neki Boldog Születésnapot!

Miközben ő ajándékokat bontogatott, mi Huish Moor-ba mentünk. Angi meghívott minket ebédre, meg körbefényképezni a házát. Kellett neki néhány kép hirdetéshez. Cserébe a sok fácánért, amit tőlük kaptunk, szívesen vállaltam. A hirdetés egyébként a bed and breakfast szállóhoz kellett, amiből élnek. De megígértem, hogy megyek még egy körre, mert van néhány dolog, amit le kellene fényképezni. Családi örökségek, mint például két könyv, amit a család 1883-ban kapott, bár a kiadásuk XV. századi. A Stoop család egészen jól dokumentált családfával rendelkezik. Egészen a XIII. századig vissza tudják vezetni, amikor még Hollandiában élt minden Stoop. Számomra egészen megdöbbentő, hogy ilyenek léteznek. Furcsa lehet, hogy a családi címer szerepel a fent említett könyvben is. Már az is furcsa, hogy valakinek van családi címere, és nem a múlt héten rajzolta.

Ha már fényképezni mentünk, itt egy kép is, Devon cream tea. Arra még nem jöttünk rá, hogy miért vannak oda érte, de ez valami helyi dolog. Egyébként sima tea, meg kis süti  lekvárral, clotted creammel. Ez utóbbira se tudtunk még magyar megfelelőt találni. Valahol a vaj és a tejszín közt helyezkedik el.

Tonyval küldetést teljesítettünk csütörtökön, illetve pénteken. Ezek a kis missziók mindig azzal járnak, hogy rohadt sokat autókázunk. A teljes turnéval csak részeredményeket értünk el.

Csütörtök reggel hétkor vett fel. Furgonnal mentünk, mert hozni, vinni, felszerelni kellett mindenfélét. Persze Adrian még szerdán gondosan eltörte a baloldali visszapillantót, pontosabban csak a műanyagot, ami annyit jelentett, hogy csak akkor lehetett bármi érdekeset látni benne a kocsi oldalán kívül, ha az ember ráhasalt a kormányra és úgy sandított balra. Ez annyira nem kellemes, mert egy furgonban nincs olyan, hogy kinézek balra, vagy egy kicsikét hátra, mert csak Tony fog visszavigyorogni. És ne felejtsük el, hogy a kormány rossz oldalon van. Szóval hétkor elindultunk Halifax irányába, hogy felvegyük a gyártónál azokat a székeket, illetve elválasztó izéket, amiket Londonba kell majd vinni. Persze éppen ebédszünetet tartottak, úgyhogy fél órát csak néztünk ki a kocsiból, aztán bepakoltunk.

Innen Leedsbe mentünk, ahol ki kellett cserélni egy darab széket, ami eltört. Nem tudom hogy csinálták, de a szék légrugós oszlopa egyszerűen átszakadt a szék lábán, vagyis az ötágú kerekes részen. Hízott kolléga lehet.

Ezzel az első pontot ki is pipáltuk a "to do" listánkon és délnek fordultunk, London felé. Némi kis váltott gázpedáltaposás után este hétre oda is értünk. Jellemző módon nekem jutott a Londonban keverés. Itt jött ki igazán, hogy milyen jó tükör nélkül vezetni egy ekkora dögöt. Mondjuk az autópálya se rossz, mert minden kamion megelőzése egy élmény. Amikor vissza akar térni az ember a sávba, akkor hasal a kormányon, hogy lásson valamit a tükörben, mert azért nem személyautó, hogy csak úgy ide-oda cikkcakkozik vele az ember. Na, és ott a kormányon hasalva éri el azt az örvényt, amit a kamion kelt. Remek érzés, mikor megindul jobbra az egész szar, minden figyelmeztetés nélkül. Mikor először vezettem, azt hittem összeszarom magam.

Londonban már nem tudtunk semmit intézni, de 12 óra utazás után nem is volt nagyon kedvünk. Helyette elmentünk vacsorázni.

Pénteken az olimpiai falu egyik ideiglenesen felhúzott irodájába mentünk. Kipakoltam az előző nap felvett elválasztókat. Mire kész lettem, előkerült Tony is, és közölte a rossz hírt, hogy Adrian teljesen rosszat rendelt, rakhatom vissza. Öröm bódottá!

Következő helyszín még mindig az olimpiai falu, de egy másik hasonló iroda. Itt is elválasztókat kellett felszerelni. Nehezek, mint a dög és körbe kellett mindet cipelni, meg aztán fel a másodikra, közben az eszeveszett tempóban betonózó lengyeleket kerülgetni. De tényleg, csak lengyelek voltak, és úgy dolgoztak, mint egy gyorsított felvétel. Nem tudom mennyivel fizetnek itt többet, mint otthon, de építőmunkást ilyen sebességen  dolgozni még nem láttam.

Volt még egy feladat, egy harmadik irodában fel kellett volna szerelni valami fali tartót, amit képzett kollégánk "Razza" felcsavarozott a gipszkartonra, de meglepő mődon kiszakadt. Adrian dizájnolt egy fasza kis rendszert mindenféle lécekből, de a megrendelő elhajtott, hogy leszünk szívesek normálisan megcsinálni. Ehhez viszont nem volt semmink, szóval ez se jött össze, de így legalább hatra hazaérünk.

Hogy merre jártunk, az megtekintehető itt, Google Earth segítségével:

Csütörtök

Péntek

Este be akartunk menni Bidefordba, mert állítólag nagy utcai buli van. Ebből annyi valósult meg, hogy a buszmegállóban álldogáltunk, de nem jött busz. Valószínűleg ünnepi menetrend volt, úgyhogy abban maradtunk, hogy úgyis hideg van. Elvonultunk helyette a Boathouse-ba. G egyébként se érezte túl jól magát, mert elkapta a vírust Ivotól, meg hideg is volt, szóval meggyőztük magunkat, hogy jobb is, hogy nem mentünk.

A Boathouse-ban még nem nagyon volt senki, de lassan megérkeztek az emberek. Majdnem mindenki beöltözve. Az alábbi képen lehet keresgélni, hogy ki kicsoda. Rajta van Ed, Anthony és a felesége, valamint Andy. A többieket nem ismerjük, csak illusztrációként szerepelnek.

Reggel hideg volt, némi zúzmarával, szóval elmentem virágokat fényképezni. Errefelé ez már csak így megy. Az előző nap meg ittunk még egy sört a kerthelységben.

Hát, először is kiskarácsony, nagykarácsony, ki kellett költözni a házikónkból. Ez része volt az eredeti megállapodásnak, mivel karácsonyra ki volt adva a ház. Erre az időre szerencsére beköltözhettünk Ruthék házába, de így sem egy nagy öröm a költözés. Egyébként érdekes tapasztalatokra tettünk szert a pakolás során, amit majd márciusban kamatoztatunk. Például meglepő volt az, hogy egy hátizsáknyi cuccal érkeztünk, most meg két fordulóval sikerült csak átcuccolni, és egy zsáknyi ruhát otthagytunk a ház egy eldugott szegletében. Szóval a hazaút előtt nagy selejtezés várható. Kivéve, ha a nyaralók megtalálják a rejtett készleteinket és haza is viszik.

Közben az angol népességen erőt vett a karácsonyi láz, ami minket eléggé elkerült, talán azért, mert szeptember végén átkapcsolták a nagy angol időjárás kapcsolót "tél" állásba, ami 10°C, több szél, több eső felirattal van jelölve, és ez nekünk nem elég ahhoz, hogy karácsonyi hangulat szálljon meg.

Az angol karácsony jegyében több meghívást is kaptunk. 22-én Anginál jártunk, de nem csak mi, hanem a fél falu. Nagy karácsonyi éneklést tartottak sok forraltborral. Aranyos volt, de hogy miért énekelnek állandóan fehér karácsonyról? Szerintem még sose láttak olyat.

23-án Finney-éknél jártunk, a falu másik felével. Ők kevésbé mentek rá a szezonális jellegekre, inkább vettek egy csomó bort, aztán hajrá. Igaz kisgyermekes szülőként csak szolíd késő délutáni program volt, de nem volt rossz. Este még leültünk a tv elé, és változatosságképpen megnéztünk két Jóbarátok epizódot, meg elpukkantottunk egy Christmas crackert.

És ha már itt tartunk az évben, hát boldog karácsonyt mindenkinek, aki rendszeresen olvassa, meg annak is aki "ibi vetkőzött" keresőkifejezéssel talált ide tök véletlenül. Remélem mindenkinek szépet, jót, sokat tojik este a Jézuska a fa alá!

Angi megint megajándékozott minket egy fácánnal. Igazából, már pénteken. Csak berakta a külső ajtó mögé, így mikor hazaértem, ott szunyókált a küszöbön. Pénteken nem volt rá időm, hogy szétcincáljam, szombaton meg karácsonyfát árultam a Johnsban, de vasárnap kést ragadtam.

Az elhunyt fiatal fácánkakas jól látható, kiterjedt mellkasi traumával került a konyhaasztalunkra. Az Y bemetszés megejtése után nyilvánvalóvá vált a mellizomzat bal oldalának súlyos roncsolódása. A hámszövet eltávolításával nem kerültek elő lőtt sérülésre utaló nyomok. A hasüreg felnyitása jelentős belső vérzést tárt fel, amely önmagában is halálok lehetett volna. A belső szervek vizsgálata során egyértelművé vált (miután a rettentő zsírmennyiség alól végre kicsupáltam a beleket), hogy a szívizomzatot és az aortát átszakító sérülés okozta a belső vérzést. Az elhunyt komplett megnyúzása után feltűnt egy mély, a háton található sérülés, amiből arra következtettem, hogy az áldozatot egyszerűen átdöfték.

Nyilvánvalóan csak vámpír lehetett, ha így ölték meg. Egyébként az izomzat alapos vizsgálata során (rágás) sem találtunk söréteket. Se hagyományos ólmot, se ezüstöt. Erről jut eszembe, az eddigi három fácánban volt szumma egy sörét. Kicsit aggódok, hogy honnan jönnek a fácánjaink.Vagy lehet, hogy errefelé más eszközökkel vadásznak?

A pénteki karácsonyi vacsora előtt mindenki nagyon be volt indulva, hogy milyen jó buli lesz. Értsd: bebaszunk! Aztán persze Lucy és Tony is lebetegedett, egy kicsit a lendület is elfogyott, de nem nagyon bántam, mert a cég többi dolgozójával ellentétben én dolgoztam szombaton.

Beugrós kisegítőként a Johnsban húztam az igát. Megkaptam a karácsonyfa szekciót, ahol azzal bosszantottam a vevőket, hogy nem ismerem a fáknak, csak a latin nevét. Egyébként csak luc meg jegenye van. Ők persze ennyit se tudnak, csak azt, hogy nem potyogósat akarnak, de hogy melyiket, arról fogalmuk sincs. De ne szaladjunk így előre, inkább körülírnám a helyzetet, na azért nem jókaisan, tolkienesen, csak hogy átérezhető legyen a karácsonyi hangulat.

Tehát szakad az eső, fúj a szél, néha jég is esik, én meg állok az udvaron a fűben, ami igazából sár, csak még összetartja a gyökérzet a masszát. A szomszédban lakunk, így néha felnézek a hálószobaablakra, hátha pont kinéz G. Nem néz, de tudom, hogy néha igen, mert múltkor is csinált egy képet mikor karácsonyfát árultam, csak akkor sütött a nap, most meg nem.

Kaptam kabátot is a munkához. Hívjuk "A kabátnak". Ezt használja mindenki, ha be kell menni a fagyasztóba. Szerintem minimum 20 éves, és már mocskosan vehették. Ebben állok az esőben, és cibálom a karácsonyfákat, hogy ne fetrengjenek a sárban, hanem katonás sorban álljanak, csábosan, ha jönnek a vevők. Van csomagoló cucc is, csak átdugom a karácsonyfát a tölcséren, és a másik oldalon már neccharisnyában jön ki. Okos.

A vásárlók jönnek is, mert ők angolok, nem zavarja őket egy kis eső, vagy jég. Egyáltalán nem hajlandók tudomást venni arról, hogy országuk időjárása pocsék. Inkább megfáznak, és szipognak. Nem fújnak orrot, mert az a rosszidő győzelmének beismerése lenne. Jönnek családostól. Csak ki kell lépni a bolt hátsó ajtaján, és elhinni, hogy lesz itt karácsonyfa is. Nem könnyű, mert kilépve az ajtón balra a hűtőház ventillátorai, jobbra egy fagyasztóláda, tetején zöldségesrekeszekkel, fej felett hullámpala, szemben meg egy ketrec tele széttaposott kartondobozokkal. Afelé kell tartani, el a ventillátorok mellett, aztán balra, nem fellökni a felmosókat! (Egy a vásárlótérhez, egy a hentesrészleghez, health and safety.) Itt a fal mellett elsunnyogni. Fal mellett, ha nem szeretné az ember a kukákat végigtörölni, majd a lépcsőn jobbra fel az udvarba (domboldalban van a bolt), és máris ott állnak a karácsonyfák, meg én. A kabátról a víz egyenesen a túlnyomórészt műszálas nadrágomra folyik, de nem baj, tibeti lámák is testmeleggel szárítják a lepedőket, pedig ott hidegebb is van, meg nem is nylon a lepedő, tehát nehezebben szárad.

Ilyenkor őszintének tűnő mosollyal megkérdezem, hogy mit is szeretnének. Szinte egyik sem képes kihagyni a nagyívű "karácsonyfát" poént. Ilyenkor szoktam előjönni a latin nevekkel, hátha valaki tudja "a kurva anyádként" értelmezni. Általában apa jön elöl a gyerekekkel. Elmondja végre, hogy mekkora fát szeretne, nempotyogósból. Kezébe nyomom, boldog. Ekkor felér anyuka (rövidujjúban) és még ki sem bukkant a bódé sarka mögül, már mondja, hogy nem jó. Ekkor elkezdem előhúzkodni a többi hasonló méretű fát, és megmutogatni. Persze egyik sem tetszik. Nyilván nem, a legszebbet ott szorongatja apa. A huszadik fánál kezdik kellemetlenül érezni magukat. Na, nem a szülők, a gyerekek. Ők jó fejek, tudják melyik fát akarják, es imádják a harisnyázós gépet. Volt amelyiket alig bírtam lebeszélni róla, hogy átmásszon rajta. Kimondottan örülök, hogy fahulladék-daráló nincs a környéken. Aztán neccharisnyát húzok arra a fára, amit legelsőként mutattam, ők levonulnak kifizetni, én meg a vállamra veszem a kiválasztottat. Nem úgy, mint Szent Kristóf Jézust! Vagyis hogy úgy veszem a vállamra, de hogy nem úgy kiválasztott. Bonyolult dolog a karácsony. Szóval a vállamon a fával az udvar végén lévő kiskapun távozok. Tízből öt-hét alkalommal beverem a fejem, mert itt is alacsony a kapu, ráadásul a fával bohóckodok, ami elvonja a figyelmemet. A háztömb körül leballagok és a bolt előtt lerakom a fát, majd bemegyek a boltba, végig a fentebb leírt útvonalon, fel az udvarba, ahol már egy újabb kis csapat vár rám, hogy átpakoljam nekik a teljes készletet.

Hát, itt tartunk, eljött a céges karácsonyi bulik szezonja. Pénteken TC Office-os buli volt, ahova G is hivatalos volt. Eljöttek a northern monkeys pricks is. Ők MarkandDerek, - csak így egyben -, feleségestől. Ők ketten a cég boltoni kihelyezett egysége. Eddig egyszer találkoztam Markkal, már akkor is volt egy furcsa érzésem, és nem az, hogy nem értek egy szót se a mondókájából. Most, hogy egyszerre voltak jelen, feleségestől, rá kellett jönnöm, hogy egyenesen egy Guy Richie filmből léptek ki. Tuti, hogy volt náluk valahol egy antik vadászpuska, szigorúan lefűrészelt csővel természetesen.

A vacsora azzal kezdődött, hogy mindenki elpukkantott egy christmas crackert a szomszédjával. (Aki nem ismerné, szaloncukor kinézetű dolog, amit ha meghúznak a két végén, akkor pukkan, és van benne valami kis ajándék, meg egy papírkorona). Meglepő, de számukra természetes módon mindenki fel is vette a papírkoronát. Asztalfőn, mint cégtulajdonos Adrian, papírkoronával a fején, leginkább  úgy nézett ki, mint egy udvari bolond. A hatást fokozta, hogy rendszeresen vakarózott, mint egy majom. Ugyanis mikor Amszterdamban járt a legénybúcsún, kapott valami kiütést. A diákszállót hibáztatja, én meg a holland lányok vendégszeretetére gyanakszom.

Egyébiránt az estét Derek hangja határozta meg, amit csak néha sikerült elnyomnia a feleségének, egy-egy rövid, "Elválok!" mondattal. Feleslegesen strapálta magát, mert Dereknél minden input csatorna le volt zárva. Hogy a lényegről is írjak valamit: a kaja jó volt, de kevés. : )

Szombaton PressPlayes karácsonyi buli volt. Arról nem tudok semmit.