A pénteki karácsonyi vacsora előtt mindenki nagyon be volt indulva, hogy milyen jó buli lesz. Értsd: bebaszunk! Aztán persze Lucy és Tony is lebetegedett, egy kicsit a lendület is elfogyott, de nem nagyon bántam, mert a cég többi dolgozójával ellentétben én dolgoztam szombaton.

Beugrós kisegítőként a Johnsban húztam az igát. Megkaptam a karácsonyfa szekciót, ahol azzal bosszantottam a vevőket, hogy nem ismerem a fáknak, csak a latin nevét. Egyébként csak luc meg jegenye van. Ők persze ennyit se tudnak, csak azt, hogy nem potyogósat akarnak, de hogy melyiket, arról fogalmuk sincs. De ne szaladjunk így előre, inkább körülírnám a helyzetet, na azért nem jókaisan, tolkienesen, csak hogy átérezhető legyen a karácsonyi hangulat.

Tehát szakad az eső, fúj a szél, néha jég is esik, én meg állok az udvaron a fűben, ami igazából sár, csak még összetartja a gyökérzet a masszát. A szomszédban lakunk, így néha felnézek a hálószobaablakra, hátha pont kinéz G. Nem néz, de tudom, hogy néha igen, mert múltkor is csinált egy képet mikor karácsonyfát árultam, csak akkor sütött a nap, most meg nem.

Kaptam kabátot is a munkához. Hívjuk "A kabátnak". Ezt használja mindenki, ha be kell menni a fagyasztóba. Szerintem minimum 20 éves, és már mocskosan vehették. Ebben állok az esőben, és cibálom a karácsonyfákat, hogy ne fetrengjenek a sárban, hanem katonás sorban álljanak, csábosan, ha jönnek a vevők. Van csomagoló cucc is, csak átdugom a karácsonyfát a tölcséren, és a másik oldalon már neccharisnyában jön ki. Okos.

A vásárlók jönnek is, mert ők angolok, nem zavarja őket egy kis eső, vagy jég. Egyáltalán nem hajlandók tudomást venni arról, hogy országuk időjárása pocsék. Inkább megfáznak, és szipognak. Nem fújnak orrot, mert az a rosszidő győzelmének beismerése lenne. Jönnek családostól. Csak ki kell lépni a bolt hátsó ajtaján, és elhinni, hogy lesz itt karácsonyfa is. Nem könnyű, mert kilépve az ajtón balra a hűtőház ventillátorai, jobbra egy fagyasztóláda, tetején zöldségesrekeszekkel, fej felett hullámpala, szemben meg egy ketrec tele széttaposott kartondobozokkal. Afelé kell tartani, el a ventillátorok mellett, aztán balra, nem fellökni a felmosókat! (Egy a vásárlótérhez, egy a hentesrészleghez, health and safety.) Itt a fal mellett elsunnyogni. Fal mellett, ha nem szeretné az ember a kukákat végigtörölni, majd a lépcsőn jobbra fel az udvarba (domboldalban van a bolt), és máris ott állnak a karácsonyfák, meg én. A kabátról a víz egyenesen a túlnyomórészt műszálas nadrágomra folyik, de nem baj, tibeti lámák is testmeleggel szárítják a lepedőket, pedig ott hidegebb is van, meg nem is nylon a lepedő, tehát nehezebben szárad.

Ilyenkor őszintének tűnő mosollyal megkérdezem, hogy mit is szeretnének. Szinte egyik sem képes kihagyni a nagyívű "karácsonyfát" poént. Ilyenkor szoktam előjönni a latin nevekkel, hátha valaki tudja "a kurva anyádként" értelmezni. Általában apa jön elöl a gyerekekkel. Elmondja végre, hogy mekkora fát szeretne, nempotyogósból. Kezébe nyomom, boldog. Ekkor felér anyuka (rövidujjúban) és még ki sem bukkant a bódé sarka mögül, már mondja, hogy nem jó. Ekkor elkezdem előhúzkodni a többi hasonló méretű fát, és megmutogatni. Persze egyik sem tetszik. Nyilván nem, a legszebbet ott szorongatja apa. A huszadik fánál kezdik kellemetlenül érezni magukat. Na, nem a szülők, a gyerekek. Ők jó fejek, tudják melyik fát akarják, es imádják a harisnyázós gépet. Volt amelyiket alig bírtam lebeszélni róla, hogy átmásszon rajta. Kimondottan örülök, hogy fahulladék-daráló nincs a környéken. Aztán neccharisnyát húzok arra a fára, amit legelsőként mutattam, ők levonulnak kifizetni, én meg a vállamra veszem a kiválasztottat. Nem úgy, mint Szent Kristóf Jézust! Vagyis hogy úgy veszem a vállamra, de hogy nem úgy kiválasztott. Bonyolult dolog a karácsony. Szóval a vállamon a fával az udvar végén lévő kiskapun távozok. Tízből öt-hét alkalommal beverem a fejem, mert itt is alacsony a kapu, ráadásul a fával bohóckodok, ami elvonja a figyelmemet. A háztömb körül leballagok és a bolt előtt lerakom a fát, majd bemegyek a boltba, végig a fentebb leírt útvonalon, fel az udvarba, ahol már egy újabb kis csapat vár rám, hogy átpakoljam nekik a teljes készletet.