Itt már nem lesz semmi látni/olvasnivaló, kérem szépen! Lehet hazamenni.
Esetleg próbáld meg ezt:
http://tinylittlebigthing.blog.hu/
Itt már nem lesz semmi látni/olvasnivaló, kérem szépen! Lehet hazamenni.
Esetleg próbáld meg ezt:
http://tinylittlebigthing.blog.hu/
Ezt így előre írom meg, tehát minden sor végén lekopogom: Most szállunk a buszra, ami elvisz a reptérre, onnan meg repülés haza. Este találkozunk! Ezt meg ki lehet venni a kedvencek közül. Már ha ott volt.
Update:
Itthon vagyunk.
Mit is lehetne írni arról az egy évről, amiről egész eddig írtunk? Talán azt, hogy jó volt. Egészen megszoktuk, és furcsa lesz hazamenni. Furcsa, mert mikor eljöttünk, akkor tudtuk, hogy haza is fogunk menni. Innen viszont úgy indulunk el, hogy (úgy) tudjuk, soha nem jövünk vissza, pedig ez is egy kicsit otthon. Sok jó emberrel ismerkedtünk meg, akik hiányozni fognak. Most, hogy belegondolok, tulajdonképpen csak jó emberekkel találkoztunk. Hiányozni fog sok olyan dolog, amiről már most tudjuk, hogy hiányozni fog, meg sok olyan, ami csak otthon fog kiderülni. Remélem az utóbbiak nem ittfelejtett cuccok lesznek.
Tehát fejjel előre a jövőbe, avagy arccal kelet felé lépés iiiindulj!
Mielőtt idejöttünk, annyit tudtunk Instowról, hogy van itt valami Tarka trail (egyáltalán nem tarka), meg kockás lili. Egyébként utóbbi egy virág, amiről csak azért hallottunk, mert Soma barátomnak van egy kis kockás lili mániája így mikor virágzási ideje van, mindig azokat hajkurássza. Mi persze hiába kerestük, még az ő szakértő élőhely leírásaival is, nem találtuk, aztán vége lett a tavasznak, meg a szezonnak is.
Viszont megint tavasz van. A kockás lilit ahogy van rég elfelejtettem, de reggel az útépítés miatt állt pár percet a busz az utcánk végében. És mit látok az útszéli gazosban? Kockás lilit. Alig vártam, hogy este hazaérjek és megnézzem magamnak. Meg nektek.
Finney gyerekek jöttek, aztán mentek. Most utoljára.
Már hetek óta tervezgettük, hogy elmegyünk kirándulni. Ehhez az kellett, hogy ne essen az eső szombaton. Bármelyik szombaton. Persze az összes szombaton esett az eső, vasárnap viszont nem megy arra busz reggel, amerre menni akartunk. Most se volt tökéletes időjárás, de legalább nem esett, és Angi felajánlotta, hogy elvisz kocsival, így aztán könnyebben indultunk neki. Buck's Mills tipikus tengerparti falu errefelé. Hasonlít a fekvése Clovelly-éhez, és nincs is messze tőle. Ez a fekvés egy kicsit agyamentnek tűnik, mert mindkettő egy marha meredek és keskeny völgyben van. Persze ha az ember végignéz a tengerparton, rájön, hogy kilométerek százain keresztül függőleges sziklák alkotják a partot, és csak helyenként lehet lejutni a vízhez, ahol egy-egy patak utat vágott. Ezek azok a meredek és keskeny völgyek.
Ezek a falvak egyrészt halászatból, másrészt meglepő módon mészégetésből éltek. Hogy ehhez miért kellett tengerpart, azt nem tudom pontosan, vagyis csak gyanítom, hogy a szállítás miatt. (Jut eszembe, volt egy szép török kivégzési módszer, mikor a bűnöst zsákba rakták némi égetett mész kíséretében, aztán vízbe dobták. Kreatív módszer, másként nem tudták megoldani, hogy megégessék és vízbe is fojtsák.)
Szóval a régi mészégető boksa mellett a meredek ösvényen lemásztunk a partra, ahol a dolgos népek a parti sziklába vágtak egy keskeny kijárót, ahol partra tudták húzni a csónakokat. Volt valaha egy móló is, de már csak a romjai vannak meg. Természetesen a patak itt is egy vízeséssel érkezik a tengerbe, pontosabban a köves partra, ahol eltűnik a víz a kövek között.
A partról visszamásztunk a faluba és megkerestük a Coastal path nevezetű turistautat. A nevéhez méltóan a parton megy végig, dombra fel, völgybe le. Ugyan Cornwall csücskében indul és végigmegy Skócia északi részéig, mi nem voltunk ennyire ambiciózusak, csak Appledore-ig akartunk eljutni. Az út eleje elég meredek volt, a tengertől fel kellett mászni 150 méter magasra, aztán le. Aztán fel, aztán le, aztán... Fújt a szél, de azért vettük le szépen a pulcsikat. Később lankásabbra váltott, viszont megjelent az elmúlt hetek időjárásának eredménye: a sár. Sárból csak az első száz méter kellemetlen, utána már mindegy.
Nyugodt tempóban elértünk Westward Ho!-ig. Tudtuk, hogy közeledünk, mert egyre több volt a piperebakancsos kiránduló. Westward Ho! egy nyaralóhely, célirányosan így épült, és nem helyesírási hiba, tényleg ez a neve és így is írják, amivel rögtön megnyerte "az egyetlen település, aminek felkiáltójel van a nevében" címet. Meg úgy tűnik, hogy a "beach hut főváros" címért is bátran indulhatna. Ezek a kis színes bungallók valami "nyaraló lightként" értelmezhetők és szerintem minden magyar szívéhez közel állnak. Olyan hétvégi telek hangulatuk van. Westward Ho!-ban eldöntöttük, hogy Appledore tényleg nincs messze, elgyalogolunk odáig. Tényleg nem volt messze, csak az ösvény, - ami parti - a parton ment, úgy meg azért elég hosszú volt. Közben feltámadt a szél is, ami addig se volt lengedező zefír, és elkezdett esni az eső. Vagy lehet, hogy az elején nem is eső volt, csak a tengeri permet, mindenesetre vitte a szél. Aztán határozottan esőre váltott, így Appledore-ba már a csinos esőkabátjainkban értünk be. Akartunk inni egy sört, amíg a buszra vártunk, de akkora tömeg volt a kocsmában, hogy hagytuk a fenébe, inkább a buszmegállóban vártunk. Kicsit idegesítő, hogy kb. 500 méterre voltunk légvonalban a házunktól, láttuk is a megállóból, de csak 20 perc buszozással tudtuk elérni.
Mindenesetre mikor hazaértünk, vettem egy adag sört, amiből egyet-egyet gyorsan legurítottunk, majd nekiálltunk a sáros cipők letakarításának. Nekem volt bakancsom, azzal nem volt gond, de G cipőjéről csak a nagyját - egy fél centi vastag kéreget - piszkáltam le, aztán a nadrágjainkkal együtt ment a mosógépbe.
Egyébként ez volt az útvonalunk, ha valakit érdekel. (Google Earthben nyílik meg)
Angolórán sokmindent tanul az ember, aminek a nagyrésze ahogy van baromság. Vagyis nem biztos, hogy baromság, csak kicsit mintha idejemúlt lenne, mint a méltóságosúr megszólítás.
Például az, hogy állandóan az időjárásról beszélnek az nem ilyen. Ez tényleg állandó téma, ami azért furcsa, mert unalmas a téma ahhoz, hogy évszázadokon át vitassák. Esik. Most viszont volt kicsit más is. Esett most is, csak jég. Furcsa egy téli éjszakai jégeső, ami után mintha tejbegrízben mászkálna reggel az ember. Persze gyorsan elolvadt, hogy aztán másnap hó essen. A kettő közötti néhány órás időszakot kihasználva Chris lenyírta a füvet az udvarunkban. Egyébként az ilyen időjárásra nincsenek felkeszülve, mert ritka. Tehát ahogy földetér az első hópihe, lebénul az ország. De ha nyár van, akkor a meleg miatt bénul meg az élet. 25 °C felett a brit alattvaló nem tud létezni és ezt a terhelést már a légkondik se bírják, így mindenki inkább otthon marad. Na, jó tényleg, ez mind az extrém időjárás, de mi van, ha átlagos az időjárás? Mi lenne, esik. Az utakat meg elárasztja a víz. Ha szél fúj, akkor a buszok nem járnak, mert az emeletesbuszokat felborítja a szél. Nem egyszerű az élet a világ legkiegyenlítettebb klímájában.
Azt csak csendben jegyzem meg, hogy ha a polgár meglátja a Napot a felhők közt, akkor arra a napra már köszönés után automatikusan beszúrja, hogy What a lovely day!
A böjt előtti utolsó nap a Pancake Tuesday. Ilyenkor - mily meglepő - palacsintát esznek. Hogy miért, azt nem tudom, mert palacsintát tudtommal lehet enni böjt alatt is, kivéve persze a húsos palacsintát. (Update: utánanéztem, bannolva volt a zsír, meg a tojás, aztán inkább felzabáltak palacsintaformában, mint hogy kidobják. Igazuk van. Szóval akkor ez a palacsintahagyó kedd)
Ezen kívül szeretnék mesélni a safety carról. Ennek semmi köze a kereszténységhez. Adrian vett egy új furgont, ami roppant biztonságos. Mindig zárva tartja a saját ajtaját, így nehéz ellopni, viszont könnyű bezárni a kulcsot. Mikor hazaindultam ötkor, a kocsi még ott állt a parkoló közepén, szólt benne a rádió, járt a motor, viszont minden ajtaja be volt zárva.
Felkérést kaptam némi fotózásra. Ezúttal kivételesen nem kiadó szobákat kellett fényképezni, hanem családi kincseket. Persze Magyarországon mindenki a nagypapa fészerben lévő lomjaira (kukoricadaráló, stb.) gondol ilyen címszó alatt, de hát ez itt Anglia, amit olyan címszó alatt szoktunk emlegetni, hogy szerencsésebb történelmi fejlődesű országok. A valóság persze az, hogy ez egy sziget, ahol se nyár, se tél, nincs csak ez az izé időjárás, amit mondjuk a fű szeret, de más élőlény nem nagyon. A rómaiak is csak úgy ímmel-ámmal hódították meg, gondosan lefalazva az északi részt, nehogy valami kósza ötlettől vezérelve még északabbra menjenek, mert az már tényleg totál szívás. A lényeg az, hogy Hódító Vilmos óta a kutyának nem jutott eszébe, hogy meghódítsa. Ok, Hitlernek igen, de ő tulajdonképpen csak a pofájukat akarta beverni aztán hazamenni Vaterlandba. Tehát ennek a randa időjárásnak összesen ez a két hozadéka volt: fű, meg nyugalom. A füvet birkákkal gyapjúvá konvertálták, a gyapjút szövetté, a szövetet meg becserélték mindenféle értékes dologra a csigazabálóknál. Mivel a fent említett mérges kis németnek se jött össze az orrbeverés - és az ezzel együtt járó értékmentés -, az angol otthonok, padlások még mindig rejtenek kincseket. És megint hangsúlyozom, nem az eldugott korcsolyát.
Egy ilyen kis családi örökséget kellett lefotóznom, egyrészt azért, hogy felkutassák az eredetüket (azon túl, hogy nagypapáé volt), illetve ezzel egyidejűleg az értékét is meghatározzák. Volt minden, mint a bucsuba', ahogy azt mondani szokták egyes helyeken. Festmények, ékszerek, bútorok, könyvek, textilek, meg persze ezüst. Szép példa ez a kis szélmalmos cucc. Előrebocsátom, hogy az ezüstök egy részén a családi címer alá a vésnök még odakaristolta, hogy Carpe Diem. Tehát ez egy ivókupa. Fejjel lefelé van, mármint ha a kupa funkcióját nézzük. Arra szolgált, hogy a holland felmenőkkel rendelkező decens urak jobban szórakozzanak. Ha már iszik az ember, legalább ne csak az ítélőképességét veszítse el, hanem némi pénzt, vagy akármit is. Szóval a delikvens fogta a kupát, megtöltötték neki (nyilván akkor a szélmalom volt fejjel lefelé, de ez ne zavarjon meg senkit, ha be vagy nyomva úgyse számít) gondolom borral és gondolom csurig, mert az igaz barátok már csak ilyenek, nem sajnálják. Ekkor jött a szórakozás része. Ha jobban megnézzük, akkor a szélmalom lépcsője mellett van egy cső. Nem, nem a bort kellett szipókázni! Abba kellett belefújni a kiválasztottnak. A cső másik vége a szélmalomban egy helyes kis pelton turbinánál ér véget, ami megforgatja a lapátkereket. A bort meg addig kellett kiinni, amig a kerék forog. Aki fújt már lufit, vagy parazsat, az gondolom tudja miért is volt ez jó móka. Persze ha nem sikerült, akkor az ivócimbora bukta a fogadást. Egyébként van egy sanda gyanúm, hogy nem fizetnie kellett a vesztesnek, hanem még többet inni esetleg részt venni még néhány mulatságos feladatban. És ugye ezek a szorgos-dolgos, nem a mostani coffee shopos hollandok voltak.
Aztán volt régi könyv is. Ott van a kiadás dátuma, 300 évvel később születtem. Ezeken kívül volt még vagy 80 különböző dolog, közülük néhány :
(A tulajdonos címere a könyvben, de nem árulhatom el kik azok, különben meg kellene ölnöm mindenkit, akinél be van kötve az internet!)
Péntek 13., de csak azért emlegetem, mert jobb cím nem jutott eszembe. Mostanában nem vet szét minket az izgalom. Hétvégén voltunk Chriséknél vacsorázni, most szombatra meg mi hívtuk meg őket, mert már nagyon illett, de hát erről azért sokmindent nem lehet írni.
Tegnap G megcsinálta az első olyan fényképét, ami nem csak belenézek, lenyomom típusú, hanem kellett vele tökölődni, így is csak kb. hetedikre lett olyan, amilyenre szerette volna.
Szerintem jó lett. : ) Semmi Photoshop! De tényleg!
Ma Adrian formában volt. Amúgy sem az az igazi üzletember típus, de ma különösen osztály bohóca volt osztály nélkül. Ennek keretében a tanúja lehetettem a világ legröhejesebb üzleti megbeszélésének, amely során folyamatosan meg akarta dugni a BT képviselőjét. Mondjuk annyira nem indokolatlanul, mert British Standard szerint jó nő volt. Mondjuk a hülyeség azért bontakozhatott ki ilyen mértékben, mert a nő eladni akart, így elviselte a hülyeséget, sőt még adta is alá a lovat. A végére már igen komolyan szúrt az oldalam a röhögéstől. Aztán persze ez a reggeli megbeszélés rányomta bélyegét az egész napra.
Adrian rájött, hogy az iroda olyan, mintha az Office című sorozatot nézné, és felemlegette az ötletemet, hogy közvetíteni kellene, mint egy valóságsót. Lucy viszont felhívta a figyelmét, hogy már rég börtönben lenne. Mondjuk csak szexuális zaklatás címszó alatt kiosztanának neki 30 évet, nem beszélve arról, mikor Tonyt kezdi el bokszolni, vagy vonalzóval csépelni, miközben az valamelyik ügyféllel beszél telefonon. Mondjuk a fingás is olyan szintet ért el, hogy valószínűleg tömegpusztító fegyverek bevetése miatt Hágába is elvinnék egy körre. Ráadásul még valami díjra is jelölték a céget, mint sikeres induló cég. Megjegyzem tényleg nem teljesít rosszul, ha azt számoljuk, hogy előbb lett meg a második milliónyi bevétel, mint a második születésnap. Természetesen fontban. Ennek kapcsán beindult a fantázia, hogy Adrian milyen beszédet mond, ha megnyerjük. Lucy meg eljátszadozott a gondolattal, hogy engem interjúvol meg a média. ¿Que? ¿Que? Mint a Waczak szállóban.
Utolsó kommentek