Szárított, lapított

Még egy meleg nap. Hihetetlen, de ilyen nyáron se nagyon volt. Talán még áprilisban akadt ilyen jó meleg. A délelőttöt Ivo pesztrálásával töltöttük, délután meg elsétáltunk a Tapeley parkba. Ki kell használni a belépőnket, ami október 31-ig érvényes  Még akkor vette nekünk Harriet, mikor jöttünk.

Ez itt a kicsiny falunk. A zöld árnyékolós a mi házunk. A tetőablakok a  hálószoba ablakaink, ahonnan olyan remek a kilátás.

Sok érdekes nem történt az utóbbi időben. Hiába, falun élünk. A hétvége nagy eseménye is az volt, hogy jó idő volt. Sütött a nap, és 21°C volt, ami nem kis teljesítmény a brit időjárástól. Ennyi idő után meg tudom már érteni, hogy miért dobják ki magukat azonnal a gyepre a helyiek, ha kisüt a nap. Egyszerűen itt nincs olyan, hogy majd holnap. Most süt a nap, most kell kihasználni. Így tettünk mi is.

Szombaton végre elmentünk szedret szedni. Sajnos megelőztek, de azért így is begyüjtöttünk vagy egy kilónyit, meg néhány marék "kódistetűt", valamint pár karmolást, mert a szeder nem adja könnyen magát. Délután G átballagott Harrietékhez, mivel a hétvégét itt töltik, és elkérte a botmixert, hogy nekiállhasson lekvárt főzni. Korábban már hoztunk egy adag almát Edtől, mivel annyi van neki, hogy nem tud mit kezdeni vele. Szóval a lekvár fele almával kicsit meg lett turbózva. Legalábbis mennyiségileg.

Este meg lementünk a szomszédba inni egy sört. Most ugyanis az egyik oldalon a bolt van, a másikon meg a falu egyik kocsmája.

Ez meg a kilátás a hálószobaablakból.

Chris meghívott egy rugby meccsre. Szerencsére csak nézni. Mivel a cége szponzorálja a helyi, pontosabban a Barnstaple-i rugby csapatot, VIP meghívottként vehettem részt az eseményen néhány más ismerősével, barátjával együtt. Délután felballagtam hozzájuk és már indultunk is, útközben begyűjtöttünk még néhány embert, szóval mire megérkeztünk a két kocsival, voltunk vagy tizen. A klubházban a VIP akármiben beszélgettünk, és természetesen sört ittunk, meg szendvicset ettünk. Minden olyan volt, mint a filmekben. Voltak csapatemblémás nyakkendős emberek, akik fontoskodva mászkáltak fel s alá, voltak fényképek a falon, meg relikviák, aláírt mezek, és persze egyetlen nő sem, kivétel az a kettő, aki a pult mögött a sört csapolta.

Még meccs előtt megkértem Andyt, hogy mondjon már pár szót erről az egészről, mert fogalmam nincs a szabályokról. Kb. egy fél órát magyarázott, de most sem tudok sokkal többet, szóval csak azt tudom leírni, hogy mit láttam.

A rugby:

Ez is egy furcsa angol játék. Sok angol játék van, arra kellett rájönnöm, és mikor az okáról érdeklődtem, azt mondták azért van, mert mindig kitalálnak egy játékot, amiben aztán más országok elverik Angliát és akkor újat kell kitalálni.

Szóval van a pálya, amin sokkal kevesebb csík van, mint az amerikaiaknál, akik nyápic kis szarcsimbókok, és védőfelszerelésben játszanak. Az angolok nem, náluk ahogy néztem csak fogvédő van, meg el tudok még képzelni valami hereprotektort, mert én anélkül nézőként is féltem. Kétszer tizenöt ember van a pályán. Pontot úgy lehet szerezni, ha a labdát átviszik az alapvonalon, és leérintik, ez öt pont, vagy ha átrúgják a kapun, ez nem tudom hány pont. Passzolni csak hátrafelé lehet, vagy olyan embernek, aki a labda eldobásakor, elrúgásakor hátrébb volt. Mindegy.

Összességében a játék a birkózás, a foci, a kézilabda, a fogócska és a buzulás egyvelege, megbolondítva egy csipet balettel, leöntve macsó mázzal. Hogy a pályán mi történik, azt csak hellyel-közzel értettem. Ha kimegy a labda az oldalvonalon, akkor jön a balett része a dolognak. Az egyik szimpatikus fiatalember bedobja a labdát. Egészen pontosan előbb felsorakozik egy-egy sor ember egymással szemben a két csapatból és valami titkos kód alapján megbeszéli a bedobó ember, hogy melyiküknek fogja dobni a labdát. Ezt persze az ellenfél szeretné megakadályozni. Na, és akkor most jön a balett. Eldobja a labdát, mire mindkét sorban hirtelen felemelnek egy embert, aki megpróbálja elkapni. Szerintem a kosárlabdában ez tilos, de itt nem. És meglehetősen vicces, mikor a tömegből egyszercsak kipattan egy ürge a labda után és egy cca. kettő méteres súlypontemelkedéssel leveszi a levegőből. Vagy nem, attól függ hogy sikerül.

Aztán van a buzulás része. Ezt rohadtul nem értem, de majd egyszer talán valaki elmagyarázza. Felállnak egymással szemben, összekapaszkodnak, majd elkezdenek nyomakodni, miközben a labdát a lábak közé dobják. Igazából az a lényeg, hogy a csapat el akarja tolni a másikat, és ehhez úgy kell összekapaszkodni, hogy ne csússzon szét a falanx. Ez érdekes lábközötti átnyúlásokat eredményez. És akkor jön a tolakodás része, míg valaki hátul a lábak közt egyszer csak fel nem kapja a labdát, és kezdődik a fogócska. Ha megvan, akkor megint buzulás. Lehúzzák a földre, és mindenki ráugrik. Ilyenkor kendőzetlenül elővillan néha egy-egy szőrös férfisegg az embergomolyagból, de néha csak a pólót rántják le az ellenfélről.

Ilyenkor szokott jönni ellenpontozásként a macsó dolog. Néhányan mondjuk úgy gondolják, hogy hozzá lehetne jutni a labdához, ha stoplis cipővel felmásznának a kupacra és ott ugrálnának egy kicsit. Ez nagyon hatékony, ámde szabálytalan, és valószínűsítem, hogy fájdalmas is, mert ilyenkor kitör a verekedés.

Egyébként eddig ebben a sportban láttam a legfittebb dokikat. Gyakorlatilag a focival ellentétben nem állítják le a játékot, ha valaki ápolnak. Úgy valószínűleg kicsit elhúzódna a meccs. Mindig futkározik egy orvos a pályán. Komolyabbnak tűnő sérülés kettő volt. Egy felszakadt orrnyereg, ami randán vérzett, meg egy kiment boka. Bónuszként egy öltönyös ember seggreesett a lelátó lépcsőjén, őt is megtapsolta a közönség.

A foci része az járási Bazdelőre FC stílusban megy. Ha nincs mit tenni, akkor elrúgja a labdát a delikvens. Alapvetően úgy láttam, hogy ilyenkor nem mehet ki az alapvonalon, mert akkor az nem jó, úgyhogy arra pályáznak, hogy oldalvonalon menjen ki, akkor onnan bedob az ellenfél, de annyival is közelebb került a labda az ellenfél alapvonalához. Van olyan is, hogy az ellenfél elkapja az elrúgott labdát és visszarúgja. Lent a csapat meg rohangál oda-vissza. Alapvetően ugye nem lehet előre passzolni, szóval elrúgják, megvárják míg az ellenfél elkapja, aztán fogócska, majd buzulás a menetrend.

Kézilabda része csak annyi, hogy nem fütyül a bíró, ha kézben hurcolásszák a labdát. Pattogtatni nem kell, de nem is nagyon lehet, mert tojás alakú. Ennek köszönhető egyébként, hogy néha rohadtul nem arra megy, mint amerre rúgni szerette volna az illető. De lehet, hogy ezt csak én gondolom így, és két béna csapatot láttam.

Lényeg a lényeg: nyertünk 20:8-ra. Ebből 10 ponttal tudok elszámolni, a többi nem tudom mikor keletkezett, de mindegy is, tapsoltam mikor mindenki tapsolt és ezzel egészen jól elvegyültem a drukkerek közt. A pályán tapasztalt kevéssé úri módszerekkel ellentétben a közönség kulturáltan buzdította a csapadokat.

Meccs után még egy kis sör volt a menü, meg annak a megvitatása, hogy a második félidő jobb volt. Úgy vettem észre, hogy a legtöbben ugyan VIP vendégek, de alig értenek jobban a sporthoz nálam.

Erre a napra készült már régóta a cég. Csapatépítés keretében bebaszni, berúgni, mint állat. Munka után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk az első vendéglátóipari egységet, a King's Arms nevezetűt. G gyors értesítést kapott, hogy hova megyünk, így felpattant az első buszra, és gyakorlatilag egyszerre értünk oda. A mi kis TC Office különítményünk kocsival ment. Egészen pontosan azzal a céges járművel, amibe befért a cég, a VW transporterrel. Hárman ültünk hátul, ahol történetesen nem volt ablak, mert a bútorokat nem szokta érdekelni a táj, viszont ülés se volt, mert a bútorokat az se szokta érdekelni, ellenben volt egy csomó kartonpapír, mert a bútorokat levetkőztetik mikor megérkeznek. Tömören annyi, hogy hárman ültünk a szélapított kartondobozokon, a sötétben, miközben a fülkéből átszűrődött néha egy harsány kacaj, aztán kisvártatva érezhettük a darabos fékezést, majd megint kacaj. Szerencsére Bideford kisváros, így hamar megérkeztünk a rakpartra, ahol leparkoltuk a verdát és elfoglaltuk a kocsmát.

Ebben a kocsmában egyébként Anyáék is jártak. Gyorsan belénk diktáltak két sört és már mentünk is a következőbe. Éreztem, hogy ez nekem így nem lesz jó. Egész nap nem ettem csak két szendvicset, aztán meg tolták belém a piát, ha kell, ha nem. A következő helyen én fizettem egy kört, majd alig kezdtük iszogatni a sört, már le is raktak elénk egy Jägert. Ez még rendben lett volna, de öt perc múlva még egy felest leraktak elénk. Sajnos ez megdöbbenésemre Ouzo volt, amit régóta nem kedvelek. Egészen pontosan azóta, hogy egy szép bajai estén betoltunk belőle néhányat, aztán még annyit, hogy már ne legyen jó. Aztán másnap reggel az egészet megfejelte, hogy a fogkrémem ánizsos volt. Tulajdonképpen ez tette be a kiskaput, azóta van tiltólistán az Ouzo és minden rokonértelmű ital. Most viszont megittam, mert mégse lehet otthagyni csak úgy. Majd már pattant is fel a banda, irány a követhező hely. Itt is megkaptam a sörömet, de rövidesen rábeszéltem G-t, hogy menjünk, mert végem lesz, mint a botnak. Ellenkezett, hogy jól érzi magát, maradna, de meggyőztem, mert magamban tudtam, hogy csak addig érezné jól magát, amig le nem mennék zombiba, onnantól kellemetlen lenne az egész. Szóval elbúcsúztunk, bár erre csak én emlékszem, ő nem, és elindultunk. Megfelelően betöltekezve úgy döntöttünk, hogy hazasétálunk, mert nincs messze, meg jót is tesz.

Hamar hazaértünk, tulajdonképpen kilencre itthon is voltunk. G még nekiállt lecsót főzni, mert meggyőződése volt, hogy az nekem jót tenne, ha ennék. Nekem más volt a véleményem és inkább aludtam.

Munka után, mikor hazaértem, nekiálltunk összepakolni. Egyrészt rohadt sok cuccunk van, ami egy kicsit el is gondolkodtatott, hogy honnan, meg hogyan fogjuk hazavinni, másrészt egy normális költözéshez képest nagyon kevés. Két fordulóban gyalog átvittünk mindent. Szerencsére nem kellett sokat cipekedni, mert kb. 200 méter a távolság, közvetlenül a bolt mellett. Szép nagy ház. Nyáron nyaralóknak adja ki Paula, most meg nekünk, viszont Karácsonyra ki kell költöznünk, mert jön valami fizetősebb vendég. Egyéb időpontokban várunk sok szeretettel mindenkit, van három üres hálószoba. Mi a tetőtéri hálószobát vettük birtokba. Egyrészt itt van a legmelegebb, másrészt szép nagy ablakai vannak, amiből a folyóra nyílik kilátás. Egyszóval önálló életet kezdtünk, még ha kedvezményes lakásban is. Majd egyszer képet is rakunk fel.

Felkérést kaptam a Johnsból egy hétvégi beugrásra. El is vállaltam, így kelhettem korán, hogy hétkor kezdjek. Napközben G is benézett, hogy csináljon egy fényképet, ahogy éppen bótos vagyok, mert ilyen még nem készült, pedig a nyár egy igen jellemző állapota volt, már ha nevezhetjük nyárnak az elmúlt néhány hónapot. Aztán dél körül Anthony hosszabbítást kért, mert mégvalaki beteg lett, így mehettem át délutánra Appledore-ba, hogy este hatig ott húzzam az igát. Legalább értékelem az irodában ülést a pult mögött állással szemben.

Hétvégére megint Instowba jött a Finney család. Ennek keretében megkaptuk a gyermekek őrzésének feladatát, amíg Harriet és Michael kertészkedik. Érdekes, hogy amíg itt éltek, addig le se szarták a kertet, most, hogy visszamentek Londonba, egyből kertészkedni akarnak. Mellesleg fel se tűnt nekik, hogy G kigyomlálta az egész kertet. Valószínűleg csak azt jegyezték meg, hogy szarul néz ki minden. Azt nem gondolták végig, hogy három hétig a kutya nem foglalkozott semmivel, ami azt jelenti, hogy a fű harminc centis volt, benne elrejtve néhány vödör rohadt alma, a virágok közt néhány ezer gyom, a paradicsom szintén kirohadt. Ezeket sikerül egy hét alatt legyűrni, de a várt golfpálya helyett csak egy barnás foltos valami volt a gyep helyén. A nagy kertészkedésben Michael gyorsan mindent kiirtott a zöldségeskertből, ami még élt. A tököket kidobta, a babot kiszedte és szintén kidobta. Komolyan nem értem, hogy hogyan keres ennyi pénzt valaki, ha ennyire hülye. Azt meg tudom érteni, hogy leszarja az 5 font értékű babot, de minek akar veteményeskertet? Miért nem rak a helyére a gyerekeknek mászókát? Ja, de tudom, mert akkor kitaposnák a füvet. Mondjuk a hinta alatt így is kitaposták. Nem tudom, hogy a hintáról írtam-e már, de megérne egy misét az is. Emberünk egy ferde ágra rakta. A kötelet nem akarta feldarabolni, mert az milyen drága volt, csak nem vágja szét (mondta, nem én találtam ki). Az eredmény egy egészen pofás kis hinta, ami közel van a fa törzséhez és össze-vissza leng, minthogy a ferde ág miatt a két oldala nem ugyanolyan hosszú kötélen lóg. Felvetettem neki, hogy veszélyes ez így, meg van ott egy alkalmasabb ág, átraknám. Nem, azt nem lehet, mert arra az ágra még szükség van, ez meg úgyse termő ág az almafán. Mondjuk egyetlen egy ehető alma sem termett. Ment az egész a komposztálóba.
Délután átszaladtam az Alongside-ba, Paulával találkozni. Tőle béreljük meglehetősen jutányos áron a házat. Valószínűleg ez is Chris és Ruth ötlete volt, már csak azért is, mert Paula az ő lányuk. Kaptam kulcsot a palotához, így akkor költözhettünk, amikor csak akartunk. De egyelőre még nem költöztünk.
 

Loncsos, lompos és bozontos, piszén pisze kölyökmagyarként elkezdtem az irodai munkát hétfőn. Nagy tömeg nincs, hat fős a cég, hétfőn ebből ketten voltunk jelen. Tony és én. Adrian Londonban tárgyalgatott, Lucy meg beteg volt. Van még két szerelő, de ők valamerre szereltek. Mellesleg én is beteg voltam, de hát első nap az első nap, meg nem is volt igazi betegség, csak egy rolni budipapírt használtam el zsebkendőnek, mert folyt a taknyom. Mostanában egész Britanniának folyik a taknya.

Legelső feladatom az volt, hogy telepítsem fel a szoftvert, amivel dolgozni fogok. Ez simán ment. Aztán tanuljam meg kezelni. Neki is álltam felfedezni az Arcon rejtelmeit. Mondjuk van neki bőven, már most tudnék írni egy listát a fejlesztőknek, hogy mit lehetne javítani rajta, és mi az, amiért helyben lecsapnám a fejüket. Egyébként nem egy rocket science, ahogy errefelé mondják. Húzza az ember a falakat, meg bepakolja a bútorokat, oszt jól van. Persze ezt nem szabad megmondani senkinek, olyan lenne, mintha az előadás közben a bűvész kommentálná, hogy mit is csinál. Szóval megy a varázslás.

Kedden továbbra is csökkentett módban üzemelt az iroda, de szerdán már mindenki ott volt. Adrian tökéletesen idétlen és ebben partnere a másik kettő, meg én is, ha éppen lekagylózom, hogy mit is mondanak. Bődületes devoni tájszólása van, ráadásul teletűzdeli a mondandóját hipszi-hopszikkal, csilli-villikkel, meg hasonlókkal, amik nem szerepelnek egyetlen szótárban sem, és a Rigó utcában azonnal a kardjába dőlne a bizottság, ha meghallaná. Persze a társalgás bőven meg van tűzdelve az angol nyelv káromkodási szentháromságával: fuck, shit és a bitch. Meséltem nekik egy kicsit a magyar nyelv változatosságáról.

A csütörtök nagyjából azzal telt, hogy Tonyt basztatták, gyakorlatilag mindennel. Azt hiszem nem hiába van a céges furgon elejére írva, hogy Work can be fun. Szegény fickónak focizás közben kirugták a hidat a szájából és most ment megcsináltatni. Mikor visszajött elmesélte, hogy a fociklubtól kapott 8 azaz nyolc font kártérítést. Megjegyeztem, hogy TC Office Interiors helyett lehetne Teethy Office. Adriannak nagyon tetszett:"Az első héten beszóltál neki!" You are a fuckin' recorder! A beilleszkedésemet pénteken azzal folytattam, hogy lementem és én is rágyújtottam. Lucy meg is jegyezte, hogy tudta, hogy így lesz és szépen haladok, már csak az hiányzik, hogy valamin nagyon kiakadjak az irodában és akkor teljesítettem is minden elvárást.

Reggel hatkor keltek a gyerekek, és megpróbáltak nem felébreszteni minket, hanem lesunnyogni tévét nézni, ahol ki volt már készítve a tej, kakaó, keksz nekik. Aztán fél nyolckor, feljöttek, és megbeszélték, hogy most már fel lehet minket kelteni. Ezt követően G fülétől 5 centire elkiabálta magát Mimi, hogy most már nekünk is fel lehet kelni. Így lett. Reggeli után felpakoltuk mind a hármat a babakocsira, és elindultunk a parkba. Először kacsákat etetni mentünk. Mondjuk volt liba, hattyú, szárcsa, seregély, galamb, kacsa nem. Azután gesztenyét szedni mentünk. Erősen úgy nézett ki a helyzet, hogy a mókusok megelőztek minket, és begyűjtötték az összeset. Lehet verseny, mert rengeteg a mókus. Persze ez nem annyira meglepő, mint az, hogy rengeteg a papagáj is. ebben a parkban. Szép nagy zöldek. Mármint a papagájok. A mókusok meg szürkék. A vörösek éppen azon tűnődnek, hogy kihaljanak-e, vagy sem. Tűnődés közben pedig a szürkék szépen átveszik a helyüket. Szóval mókuslesen voltunk. Sikerült megfigyelni a mókusok egyik trükkjét, amit még én sem láttam. Közismerten raknak el télire ezt-azt. Néha el is felejtik, hogy hova, ennek örülnek a gesztenyék, mert van alkalmuk tavasszal kikelni. Viszont azt már kevesebben tudják, hogy a mókus milyen ravasz és paranoiás kis dög. Tudja, hogy mikor figyelik és azt is tudja, hogy az egész világ rá pályázik. Így aztán amikor figyelik, akkor is kis gödröket ás, látványosan beleteszi a nagy semmit, aztán betemeti, majd továbbáll. Ha követjük, eljátssza mégegyszer. Egészen addig, amig meg nem unjuk, akkor aztán tényleg eldugja a szajrét. Olyan gesztenyeínség van, hogy mikor Ned adott egyet a mókusnak, az fogta és magával vitte, annak ellenére, hogy a gesztenyefa alatt álltunk. Hogy honnan volt Nednek gesztenyéje? Hozott magával, mert ugye mit lehet tudni. A hozott anyagot egy héttel korábban mi szedtük, mert volt egy olyan érzésem, hogy lesz rá kereslet a Finney családban. Nem csalódtam, az ő gesztenyegyűjtő körútjuk eredménye három darab volt.

A mókusvadászat után a játszótérre mentünk, ahol kiörjönghették magukat. G megtöltötte Ivot, én meg Nedet pesztráltam, mert felmászott a kalózhajó legmagasabb pontjára és nem mertem otthagyni, mert tartottam tőle, hogy majd nem tud lejönni. Hogy Mimi mit csinált, fogalmam sincs, mert a hárommillió gyerek közt eltűnt egy pillanat alatt. Szerencsére ez egy olyan játszótér, ami teljesen zárt. Annyira, hogy bejönni csak csöngetés után és csak gyerekkel együtt lehet (értsd: magányos pedofilok kicsukva), és ki sem eresztenek gyerekeket. egyedül. Mikor alkalmam nyílt megkeresni a kiscsajt, éppen a vízben tapicskolt bokáig. Meglepő módon fel volt hajtva a nadrágja, és a kezében volt a cipője, meg a zoknija, amit gyorsan le is passzolt nekem. Gondolom valamelyik jófej szülő felhajtotta neki is. Továbbra is csak dícsérni tudom a játszótereket, ezt meg a felügyelete miatt különösen.

Mikor sikerült összeterelni a kölköket, hazaindultunk. Most is ketten álltak a testvérfellépőn, amit errefelé buggy boardnak hívnak és akinek nem lenne kettő, vagy annál több gyereke, annak mondom, hogy ez az a gurulós izé, amit a babakocsihoz lehet kapcsolni, hogy oda állhasson a második, vagy ugye most a harmadik is. Egyébként hasznos cucc, mert lényegesen gyorsabban lehet így haladni, bár elég vicces, ahogy nagyterpeszben tolom a babakocsit előre görnyedve. Ugyanis nem érem el a fogantyút, mert túl hosszúra nőttem, viszont állandóan belerúgok a buggy board kerekébe. Na, szóval így szépen hazagurultunk és megetettük mindegyiket. Már ment a kérdezősködés, hogy mikor jönnek haza, de nem kezdtek nyivákolni, talán azért mert idejében felcsatlakoztattuk őket a tévére. Ez annyira le tudja őket kötni, hogy mikor mondtam, hogy megjött anya és apa, most parkolnak le, csak odanéztek, bólintottak, majd bámultak tovább.

Mi meg búcsút intettünk, és átautókáztunk a másik lakásba, hogy összeszedjük a cuccunkat, és visszamenjünk Instowba. Kocsival! Mert kitalálták, hogy Londonban nagyon drága a két horpadás kikalapálása, vigyük már vissza Instowba, ahol harmadáért megcsinálják és majd ott eladják. A vége az lett, hogy vigyük be Barnstaple-be, ahol a kereskedő megveszi és az árból levonja a javíttatást. Szóval autókázás. Bepakoltunk és elindultunk, hogy visszavigyük még a kulcsot, mikor a Kensington Church streeten motoros rendőrök állították le egy pillanatra a forgalmat, majd rövidesen megjelent egy szép régi Rolls Royce. Első pillantásra messziről azt hittem egy taxit látok, mert volt rajta valami basz. Mint kiderült a királyi címer. A hátsó ülésen meg ott integetett a királynő. Semmi sötétített ablak, semmi konvoj. Négy motoros, meg egy kísérőautó. És tényleg integetett. Na, nem nekünk, hanem a járókelőknek.

Most már tényleg mehettünk vissza Instowba. Négy óra alatt le is tudtuk az utat. Hazaértünk. Legalábbis kicsit így éreztük.