Reggel hatkor keltek a gyerekek, és megpróbáltak nem felébreszteni minket, hanem lesunnyogni tévét nézni, ahol ki volt már készítve a tej, kakaó, keksz nekik. Aztán fél nyolckor, feljöttek, és megbeszélték, hogy most már fel lehet minket kelteni. Ezt követően G fülétől 5 centire elkiabálta magát Mimi, hogy most már nekünk is fel lehet kelni. Így lett. Reggeli után felpakoltuk mind a hármat a babakocsira, és elindultunk a parkba. Először kacsákat etetni mentünk. Mondjuk volt liba, hattyú, szárcsa, seregély, galamb, kacsa nem. Azután gesztenyét szedni mentünk. Erősen úgy nézett ki a helyzet, hogy a mókusok megelőztek minket, és begyűjtötték az összeset. Lehet verseny, mert rengeteg a mókus. Persze ez nem annyira meglepő, mint az, hogy rengeteg a papagáj is. ebben a parkban. Szép nagy zöldek. Mármint a papagájok. A mókusok meg szürkék. A vörösek éppen azon tűnődnek, hogy kihaljanak-e, vagy sem. Tűnődés közben pedig a szürkék szépen átveszik a helyüket. Szóval mókuslesen voltunk. Sikerült megfigyelni a mókusok egyik trükkjét, amit még én sem láttam. Közismerten raknak el télire ezt-azt. Néha el is felejtik, hogy hova, ennek örülnek a gesztenyék, mert van alkalmuk tavasszal kikelni. Viszont azt már kevesebben tudják, hogy a mókus milyen ravasz és paranoiás kis dög. Tudja, hogy mikor figyelik és azt is tudja, hogy az egész világ rá pályázik. Így aztán amikor figyelik, akkor is kis gödröket ás, látványosan beleteszi a nagy semmit, aztán betemeti, majd továbbáll. Ha követjük, eljátssza mégegyszer. Egészen addig, amig meg nem unjuk, akkor aztán tényleg eldugja a szajrét. Olyan gesztenyeínség van, hogy mikor Ned adott egyet a mókusnak, az fogta és magával vitte, annak ellenére, hogy a gesztenyefa alatt álltunk. Hogy honnan volt Nednek gesztenyéje? Hozott magával, mert ugye mit lehet tudni. A hozott anyagot egy héttel korábban mi szedtük, mert volt egy olyan érzésem, hogy lesz rá kereslet a Finney családban. Nem csalódtam, az ő gesztenyegyűjtő körútjuk eredménye három darab volt.
A mókusvadászat után a játszótérre mentünk, ahol kiörjönghették magukat. G megtöltötte Ivot, én meg Nedet pesztráltam, mert felmászott a kalózhajó legmagasabb pontjára és nem mertem otthagyni, mert tartottam tőle, hogy majd nem tud lejönni. Hogy Mimi mit csinált, fogalmam sincs, mert a hárommillió gyerek közt eltűnt egy pillanat alatt. Szerencsére ez egy olyan játszótér, ami teljesen zárt. Annyira, hogy bejönni csak csöngetés után és csak gyerekkel együtt lehet (értsd: magányos pedofilok kicsukva), és ki sem eresztenek gyerekeket. egyedül. Mikor alkalmam nyílt megkeresni a kiscsajt, éppen a vízben tapicskolt bokáig. Meglepő módon fel volt hajtva a nadrágja, és a kezében volt a cipője, meg a zoknija, amit gyorsan le is passzolt nekem. Gondolom valamelyik jófej szülő felhajtotta neki is. Továbbra is csak dícsérni tudom a játszótereket, ezt meg a felügyelete miatt különösen.
Mikor sikerült összeterelni a kölköket, hazaindultunk. Most is ketten álltak a testvérfellépőn, amit errefelé buggy boardnak hívnak és akinek nem lenne kettő, vagy annál több gyereke, annak mondom, hogy ez az a gurulós izé, amit a babakocsihoz lehet kapcsolni, hogy oda állhasson a második, vagy ugye most a harmadik is. Egyébként hasznos cucc, mert lényegesen gyorsabban lehet így haladni, bár elég vicces, ahogy nagyterpeszben tolom a babakocsit előre görnyedve. Ugyanis nem érem el a fogantyút, mert túl hosszúra nőttem, viszont állandóan belerúgok a buggy board kerekébe. Na, szóval így szépen hazagurultunk és megetettük mindegyiket. Már ment a kérdezősködés, hogy mikor jönnek haza, de nem kezdtek nyivákolni, talán azért mert idejében felcsatlakoztattuk őket a tévére. Ez annyira le tudja őket kötni, hogy mikor mondtam, hogy megjött anya és apa, most parkolnak le, csak odanéztek, bólintottak, majd bámultak tovább.
Mi meg búcsút intettünk, és átautókáztunk a másik lakásba, hogy összeszedjük a cuccunkat, és visszamenjünk Instowba. Kocsival! Mert kitalálták, hogy Londonban nagyon drága a két horpadás kikalapálása, vigyük már vissza Instowba, ahol harmadáért megcsinálják és majd ott eladják. A vége az lett, hogy vigyük be Barnstaple-be, ahol a kereskedő megveszi és az árból levonja a javíttatást. Szóval autókázás. Bepakoltunk és elindultunk, hogy visszavigyük még a kulcsot, mikor a Kensington Church streeten motoros rendőrök állították le egy pillanatra a forgalmat, majd rövidesen megjelent egy szép régi Rolls Royce. Első pillantásra messziről azt hittem egy taxit látok, mert volt rajta valami basz. Mint kiderült a királyi címer. A hátsó ülésen meg ott integetett a királynő. Semmi sötétített ablak, semmi konvoj. Négy motoros, meg egy kísérőautó. És tényleg integetett. Na, nem nekünk, hanem a járókelőknek.
Most már tényleg mehettünk vissza Instowba. Négy óra alatt le is tudtuk az utat. Hazaértünk. Legalábbis kicsit így éreztük.
Utolsó kommentek