Erre a napra készült már régóta a cég. Csapatépítés keretében bebaszni, berúgni, mint állat. Munka után felkerekedtünk, hogy meglátogassuk az első vendéglátóipari egységet, a King's Arms nevezetűt. G gyors értesítést kapott, hogy hova megyünk, így felpattant az első buszra, és gyakorlatilag egyszerre értünk oda. A mi kis TC Office különítményünk kocsival ment. Egészen pontosan azzal a céges járművel, amibe befért a cég, a VW transporterrel. Hárman ültünk hátul, ahol történetesen nem volt ablak, mert a bútorokat nem szokta érdekelni a táj, viszont ülés se volt, mert a bútorokat az se szokta érdekelni, ellenben volt egy csomó kartonpapír, mert a bútorokat levetkőztetik mikor megérkeznek. Tömören annyi, hogy hárman ültünk a szélapított kartondobozokon, a sötétben, miközben a fülkéből átszűrődött néha egy harsány kacaj, aztán kisvártatva érezhettük a darabos fékezést, majd megint kacaj. Szerencsére Bideford kisváros, így hamar megérkeztünk a rakpartra, ahol leparkoltuk a verdát és elfoglaltuk a kocsmát.
Ebben a kocsmában egyébként Anyáék is jártak. Gyorsan belénk diktáltak két sört és már mentünk is a következőbe. Éreztem, hogy ez nekem így nem lesz jó. Egész nap nem ettem csak két szendvicset, aztán meg tolták belém a piát, ha kell, ha nem. A következő helyen én fizettem egy kört, majd alig kezdtük iszogatni a sört, már le is raktak elénk egy Jägert. Ez még rendben lett volna, de öt perc múlva még egy felest leraktak elénk. Sajnos ez megdöbbenésemre Ouzo volt, amit régóta nem kedvelek. Egészen pontosan azóta, hogy egy szép bajai estén betoltunk belőle néhányat, aztán még annyit, hogy már ne legyen jó. Aztán másnap reggel az egészet megfejelte, hogy a fogkrémem ánizsos volt. Tulajdonképpen ez tette be a kiskaput, azóta van tiltólistán az Ouzo és minden rokonértelmű ital. Most viszont megittam, mert mégse lehet otthagyni csak úgy. Majd már pattant is fel a banda, irány a követhező hely. Itt is megkaptam a sörömet, de rövidesen rábeszéltem G-t, hogy menjünk, mert végem lesz, mint a botnak. Ellenkezett, hogy jól érzi magát, maradna, de meggyőztem, mert magamban tudtam, hogy csak addig érezné jól magát, amig le nem mennék zombiba, onnantól kellemetlen lenne az egész. Szóval elbúcsúztunk, bár erre csak én emlékszem, ő nem, és elindultunk. Megfelelően betöltekezve úgy döntöttünk, hogy hazasétálunk, mert nincs messze, meg jót is tesz.
Hamar hazaértünk, tulajdonképpen kilencre itthon is voltunk. G még nekiállt lecsót főzni, mert meggyőződése volt, hogy az nekem jót tenne, ha ennék. Nekem más volt a véleményem és inkább aludtam.
Utolsó kommentek