Reggel negyed hétkor keltek a gyerekek, de aranyosak voltak, nem ébresztettek fel minket. Pontosabban nem szándékosan. Aztán hétkor elindították hivatalosan is a napot.

Délelőtt megosztottuk a feladatokat, én elvittem Mimit és Nedet a Kensington parkba, a Diana hercegnő emlékparkba, ahol van egy kalózhajó. Kilenckor indultunk és az öt perces utat meg is tettük húsz perc alatt, hogy megnézhessük, hogy a játszótér tízkor nyit. Mert hogy zárva van éjjel és kitakarítják.

Maradt 40 perc, amit el kellett ütni, ami két gyerekkel nem is olyan egyszerű. Elmentünk a tóhoz megnézni a madarakat, a mókusokat, megvizsgáltuk, hogy mit is esznek, aztán visszamentünk a játszótérhez. Már ott tolongott a sok szülő babakocsikkal, meg sok türelmetlen gyerek, de az ajtó még zárva volt. Mi is leültünk egy padra és vártunk. Öt másodpercenként megkérdezte Ned, hogy mennyi van még hátra, de egészen türelmesek voltak.

Aztán nyílt a kapu, és benyomultak az anyukák, meg a gyerekek és én is valahogy. A kalózhajót gyorsan lerohantuk. Én megint a fényképezésben vettem részt, ők meg a föl-le rohangálásban. Aztán hintáztunk egy keveset. A hazaindulás kicsit nehézkesre sikerült, mert aszinkronba kerültek, és amikor az egyik menni akart, akkor a másik maradt volna, aztán csere. Végül csak elindultunk. Akkor viszont Mimi nyafogott, hogy fáj a lába, úgyhogy a nyakamba kellett vennem. Valószínűleg tényleg fájt, mert otthon is mutogatta, de nem látszott semmi.

Mimivel a nyakamban elég nehéz volt követni Ned fejtegetéseit, mert rendszerint mögöttem jött és mutogatott is, amiből semmit nem láttam. Mimi is gyakran kiabált, hogy look, és gyanítom, hogy mutatott valamire, de arról még kevésbé van fogalmam, hogy mire. Szóval maradt a hümmögés és a yes, yes. Ez általában bejön.

Mire hazaértünk megjöttek a szülők, korábban mint tervezték, mert már nagyon aggódtak a mentális állapotunk miatt. Úgyhogy nem maradt idő arra, hogy Happy Birthday! feliratot gyártsunk Apának. Mindegy, így is elénekelték a gyerekek amit ilyenkor kell, én meg kiszaladtam a közeli laborba, és kinyomtattam az ajándék fényképet, amit G-vel fotosoppoltunk össze. Tetszett Michaelnek és Harrietnek is.

Délutánra szabadok voltunk, így gyorsan kipróbáltuk, hogy mennyire lehet Londont gyalog bejárni. Nos az eredmény az, hogy semennyire, viszont marha sokat lehet benne gyalogolni.

Este újra bébiszitt, mert most meg Michael születésnapi vacsijára mentek. Valamikor éjfél után kerültek elő. Rendesek voltak, adtak pénzt taxira, hiába tiltakoztunk. Mondjuk mi is rendesek vagyunk, mert ennek ellenére is takarékosan hazagyalogoltunk.