A dolgok változnak, néha gyakrabban, mint szeretnénk. Én például ezért nem kovácsolok terveket. Meg azért sem, mert ezt is megcsinálja helyettem G. Eredetileg úgy volt, hogy augusztus végéig dolgozunk a Finney családnak, aztán mehetünk isten hírivel, kivéve, ha mégiscsak úgy döntenek, hogy Instowban maradnak. Erre már márciusban se tettem volna többet egy sör áránál és igazam is lett, augusztus végén visszaköltözött a család Londonba, nekünk mégse járt le a mandátumunk azonnal. Már régebben megkértek minket, hogy Londonban is segítsünk nekik egy hetet. Aztán rövidesen ebből kettő, majd három hét lett és jeleleg is ez a hivatalos. Ez már szinte költözködés nekünk is. Michael már hétfőn visszament, Harriet követte szerdán, mi meg kitakarítottuk a házat és csütörtökön indultunk, most kivételesen kutya helyett vagy 100 db sörétes lőszer volt nálunk. Kicsit a szívemre is vettem, mert csak úgy hagytak egy kupac cuccot, hogy ezt még hozzuk el. Aztán a kupacban volt egy furcsa bőrtáska, ami nagyon nehéz volt. Belenéztem és kiakadtam, hogy ilyesmit kell nekünk vinni. Na, nem a pacifizmus szólt belőlem, hanem az, hogy jelenleg is azon megy errefelé a vita, hogy ha kést találnak valakinél közterületen, akkor büntethető legyen-e börtönnel. Mi meg egy csendes-óceáni sziget éves hadifelszerelésével autókázunk.
Az útvonal már valamennyire ismerős volt, de ez nem akadályozott abban, hogy egy helyen el ne b***sszuk. Nagy kerülőt mondjuk nem tettünk. Félúton megálltunk pihenni, hol máshol, mint Stonehenge-ben. Most nem volt nálunk kutya, mégsem mentünk be. Már harmadszor jártunk itt, szóval nem.
Azért kerítésen keresztül most is benéztünk. Érdekes, hogy a madarak csak egy ilyen kő izén voltak hajlandóak ülni, azon viszont minden négyzetcentimétert kihasználtak. Lehet, hogy valami druida seregélyek voltak.
Londonba este nyolcra értünk. Kipakoltuk Finney-ék cuccát és megkaptuk a térképet, hogy hova kell mennünk aludni. Inkább bepögyögtem a GPS-be, mert sötétedéskor Londonban fénymásolt térkép alapján eljutni A-ból B-be nem biztos, hogy az álmaim közé tartozik, meg ha már ilyen szépen leautóztunk öt órát, akkor ne az utolsó kilométeren vesszünk már össze. Ez a sofőr (férj), navigátor (feleség) összeveszés szerintem egy régi tradíció, talán a T-modellel együtt került piacra. Lényeg, hogy szépen eljutottunk a Protobello roadra, ahol egy kis lakás várt ránk. Becuccoltunk és át is mentünk a szemben lévő Portobello Gold nevezetű intézménybe legurítani egy sört. Mivel angol kánikula volt, ezért kint is lehetett ülni és rendes ember módjára egy cigivel lekísérni a folyékony kenyeret.
Utolsó kommentek