Délelőtt Ned elérte, hogy a régóta forszírozott reptér projekttel is foglalkozzak. Nem kisebb feladatot tűzött ki elém, mint hogy a kalózhajó után építsek egy repteret. ÉpítSÜNK! A tervezésen hamar túlesett. Megkaptam a kiviteli terveket, nekiállhattam a kalkulációnak.
Arra jutottam, hogy a legcélszerűbb az lenne, ha kartonpapírból készülne. A környezet védelmének maximális szemelőtt tartása miatt a kalózhajó reciklálására gondoltam először, de végül az ötletet elvetettem, mert a kalózhajó az elmúlt hetek időjárása miatt állagot váltott és cellulózmasszává vált. E felfedezéssel együtt lakhelyet is váltott, mert átraktam végre a kukába. A nyersanyaghiányt a munkahelyem által láttam megoldhatónak, így Neddel és egy bevásárlólistával elmentünk a Johnsba, ahol beszereztünk tejet, kenyeret, meg egy adag kartondobozt.
Otthon aztán nekiálltunk repülőt építeni, ami úgy nézett ki, hogy kettőegészhetvenhatszázad másodperc alatt azt kellett látnom, hogy repülőt építek kartonhulladékból tök egyedül. A gép szárnyait megerősítettem a kalózhajó félbetört árbócával, így a recycling se maradt el. Az eredmény átadáskor, illetve (nem túlzok, exiffel tudom bizonyítani) 30 másodperccel később. Felhívnám a figyelmet a megrendelő által igényelt botkormányra, illetve a kialakult nyílásra annak tövénél.
Meg az is volt még, hogy G megelégelte, hogy itt tespedünk a szellemi mocsárban, és gyorsan beszerzett két jegyet a barnstaple-i színházba. A darab kiválasztása kizárásos alapon ment, Harriet mondta, hogy mit ne. Végül maradt az Eastwicki boszorkányok. Legalább a sztori ismerős, ha esetleg egy büdös szót se értenénk, meg amúgy se egy Shakespeare írta a szöveget, talán van remény a megértésre. Aztán kiderült, hogy musical.
Pénteken este szépen ki is glancoltuk magunkat a lehetőségekhez képest és beautókáztunk a városba. Az előadás előtt elmentünk vacsorázni. Harriet kérdezte is, hogy utána megyünk vacsorázni? Ja, csak nem úgy. Szóval vacsorára vettünk egy hamburgert sültkrumplival. Kis kommunikációs hiba miatt a hamburgerben a húson kívül kizárólag ketchup volt, de még így is értékelhető volt, ellenben a kolompérral, ami errefelé pocsék. Ráadásul az elegancia jegyében a egészet egy padon fogyasztottuk el, majd átvonultunk a színházhoz. A várakozó tömegre nézve azonnal tudtam, hogy a ruhatáramból kiválasztott legelegánsabb kockás ing egyáltalán nem lesz gáz.
Az előadás első pár percében mindketten azt hittük, hogy verbális örömök ott véget is értek, hogy a hangosbemondón bemondták, hogy mindenki üljön most már le, mert kezdődik. Végül a mérsékelten hamiskás lány elrollerezett a színpadról és elkezdődött tulajdonképpen a darab. Gondolom valami görög drámához hasonlóan eldalolta, hogy hol vagyunk, mit látunk. Érteni egy szót se értettem. Innentől viszont egész élvezhető volt, annak ellenére, hogy se én se G nem vagyunk hívei az énekelve beszélgetésnek. Vagyis inkább annak hallgatásának. Tehát most szeretném jelezni, hogy a "Ki jön opera/operett előadásra?" című e-maileket ne is küldje senki, vagy értelmezze úgy, hogy default válaszként pont nem érünk rá. Szóval jó volt, bónuszként előadás után megtekinthettük az átöltöző lánykákat az utcáról, mivel botor módon nyitva hagyák az ablakot, úgy meg nem takar sokat a maratott üveg.
Utolsó kommentek