Péntek esete az egész család elvonult Granny Primhez, hogy ott töltse a hétvégét, mivel a házat megszállták a rokonok ismerősei. Kicsit zavaros az egész, de a lényeg az, hogy esküvő volt a faluban, méghozzá valami rokoné, ahova a Finney családot ugyan nem hívták meg, de megkérték őket, hogy ugyan szállásoljanak már el tíz embert. Ezt ők meg is tették, bár nekik menni kellett, mert több hely nem maradt. Szóval ezért mentek a nagyihoz. Ránk volt bízva, hogy adjuk át a kulcsot pénteken este, aztán majd szombaton jönnek a vendégek. Persze pénteken senki nem jött a kulcsért, mert mint kiderült, elfelejtette, helyette itt óbégatott reggel a kapu előtt, mi meg békésen aludtunk. Már vagy harmadszorra volt itt, mikor G észrevette és lement félig benőtt szemekkel. A nő rögtön le is csapott rá, hogy kellene neki két bébiszinyó, aki pesztrálja a tíz gyerekeket akik jönnek az esküvőre. (a tizes bűvöletében élünk úgy látszik) Bevállalta, bár ébredés utáni állapotban nem igazán sikerült megjegyeznie, hogy hova is kell mennünk, csak úgy nagyjából. Szóval estig szabadok voltunk.
Azt ígérte az előrejelzés, hogy rossz idő lesz. Esett is reggel az eső, de aztán elállt, így marha bátran elhatároztuk, hogy elmegyünk Tintagelbe, amit Harriet már régóta propagál, a héten is megemlítette, hogy az esőben is szép. Azért én felvetettem G-nek, hogy ha már nem hátizsákban, hanem autóban szállítjuk a cuccokat, nem-e lehetne-e, hogy viszünk némi száraz cuccot magunkkal, csak úgy a biztonság kedvéért. Hát megkaptam, hogy hülyeség, mert nem megyünk túrázni, hogy elázassuk magunkat.
Szóval elindultunk a napsütésben az A39-es úton dél felé. Persze ahogy haladtunk, egyre szarabb volt az idő, meg is jegyeztem, hogy utolértük a reggeli esőt. Tintagelbe érve már frankón esett. Leparkoltunk a rengeteg parkoló egyikében, és kicsengettük a parkolásért a nem kevés óránkénti 1 fontot, majd a kirakott térkép alapján elindultunk. Rögtön megláttuk, hogy a szemben lévő - és az összes többi - parkolóban napi 1 font a parkolás. Már elég ázottak voltunk, mikor úgy döntöttünk, hogy ez hülyeség, mert innen tuti, hogy kurva messze van, menjünk kocsival, majd leparkolunk valahol. Szépen visszaértünk a parkolóhoz, ahol újra megnézve a térképet kiderült, hogy a vár szimbólum, az kurvára nem a várat jelöli, hanem csak mintegy iniciáléként szolgál a térképen lévő szöveg elején. Következésképpen tök rossz irányba mentünk. Szóval elindultunk a másik irányba, már szottyadtra ázva. Legyalogoltunk a gyalogúton, fel a másik oldalon, aztán megint le egy marha meredek és nem kevésbé csúszós lépcsőn a hegyoldalon, majd a néhai várnak helyt adó félszigetre fel egy másik hasonló lépcsőn, csak hogy a szint nulla maradjon. A bejáratnál megint jól megvágtak minket. Ekkorra már pocsolya volt a cipőnkön belül is. Kicsit csalódottak voltunk mert esőben nem jó, ellenben Harriet véleményével. Sőt, elképzelhető, hogy napsütésben sem az. Van néhány falacska, de tényleg nem sok. Már korábban is gyanús volt, hogy minden kép nagyjából ugyanazt a részt ábrázolja. Na, mindegy, talán így jobb is volt, mert úgyis csak azt akartuk, hogy valami száraz helyre kerüljünk, az meg ott nem volt. Ja, egyes kutatók szerint, itt lakott az a kerekasztalos fickó. Mások szerint meg nem.
Úton vissza a kocsi felé, még megnéztük a régi posta épületét, ami speciel nekem jobban tetszett, aztán beültünk a járgányba és rányomtuk a fűtést. Visszafelé persze valahol elcsesztük a fordulót, de nagyon jól, mert egy szép kis faluban, Boscastle-ben kötöttünk ki. Itt is volt marha nagy fizető parkoló, úgyhogy meg is álltunk, és már pulcsi nélkül - mert az tíz kilósra ázott - indultunk a kikötő felé. Tulajdonképpen nem volt hideg, de mikor itt is csöpögni kezdett az eső, gyorsan visszamentünk a kocsihoz, és hazaautókáztunk.
Éppen hogy csak elkezdtük a vacsoránkat, mikor megérkeztek a vendégek, akik rögtön birtokba is vettek mindent, úgyhogy mi visszavonultunk az odúnkba. Este meg át a lakodalomba. Sok dolgunk nem volt ott, mert tíz gyerek viszonylag jól elvan, ha rohangálhat a felnőttek közt. Azért segítettem nekik rajzolni egy ugróiskolát, mert maguktól nem sikerült egy használhatót összehozniuk. Mondjuk az enyémmel se voltak teljesen elégedettek először, de elmagyaráztam, hogy a magyar ugróiskolában 8 négyzet van, így megnyugodtak. Rögtön után lovat kellett rajzolnom az ugróiskola mellé. Aztán mikor valamelyik gyerek elújságolta az anyjának, hogy magyar ugróiskolát játszanak, az csak odanézett, és azt mondta: Ja, van ló is! Hát ennyit a hülye sztereotípiák kiirtásáért tett erőfeszítéseinkről. Szerencsére tíz után nem sokkal elrakták a gyerekeket aludni, mehettünk mi is haza. Közben azért kaptunk némi kaját, meg fagyit. Bár az utóbbi nem nagyon hiányzott, mert elég hideg volt. Azért azt megemlíteném, hogy Instowban egész nap nem esett az eső.
Szóval elindultunk a napsütésben az A39-es úton dél felé. Persze ahogy haladtunk, egyre szarabb volt az idő, meg is jegyeztem, hogy utolértük a reggeli esőt. Tintagelbe érve már frankón esett. Leparkoltunk a rengeteg parkoló egyikében, és kicsengettük a parkolásért a nem kevés óránkénti 1 fontot, majd a kirakott térkép alapján elindultunk. Rögtön megláttuk, hogy a szemben lévő - és az összes többi - parkolóban napi 1 font a parkolás. Már elég ázottak voltunk, mikor úgy döntöttünk, hogy ez hülyeség, mert innen tuti, hogy kurva messze van, menjünk kocsival, majd leparkolunk valahol. Szépen visszaértünk a parkolóhoz, ahol újra megnézve a térképet kiderült, hogy a vár szimbólum, az kurvára nem a várat jelöli, hanem csak mintegy iniciáléként szolgál a térképen lévő szöveg elején. Következésképpen tök rossz irányba mentünk. Szóval elindultunk a másik irányba, már szottyadtra ázva. Legyalogoltunk a gyalogúton, fel a másik oldalon, aztán megint le egy marha meredek és nem kevésbé csúszós lépcsőn a hegyoldalon, majd a néhai várnak helyt adó félszigetre fel egy másik hasonló lépcsőn, csak hogy a szint nulla maradjon. A bejáratnál megint jól megvágtak minket. Ekkorra már pocsolya volt a cipőnkön belül is. Kicsit csalódottak voltunk mert esőben nem jó, ellenben Harriet véleményével. Sőt, elképzelhető, hogy napsütésben sem az. Van néhány falacska, de tényleg nem sok. Már korábban is gyanús volt, hogy minden kép nagyjából ugyanazt a részt ábrázolja. Na, mindegy, talán így jobb is volt, mert úgyis csak azt akartuk, hogy valami száraz helyre kerüljünk, az meg ott nem volt. Ja, egyes kutatók szerint, itt lakott az a kerekasztalos fickó. Mások szerint meg nem.
Úton vissza a kocsi felé, még megnéztük a régi posta épületét, ami speciel nekem jobban tetszett, aztán beültünk a járgányba és rányomtuk a fűtést. Visszafelé persze valahol elcsesztük a fordulót, de nagyon jól, mert egy szép kis faluban, Boscastle-ben kötöttünk ki. Itt is volt marha nagy fizető parkoló, úgyhogy meg is álltunk, és már pulcsi nélkül - mert az tíz kilósra ázott - indultunk a kikötő felé. Tulajdonképpen nem volt hideg, de mikor itt is csöpögni kezdett az eső, gyorsan visszamentünk a kocsihoz, és hazaautókáztunk.
Éppen hogy csak elkezdtük a vacsoránkat, mikor megérkeztek a vendégek, akik rögtön birtokba is vettek mindent, úgyhogy mi visszavonultunk az odúnkba. Este meg át a lakodalomba. Sok dolgunk nem volt ott, mert tíz gyerek viszonylag jól elvan, ha rohangálhat a felnőttek közt. Azért segítettem nekik rajzolni egy ugróiskolát, mert maguktól nem sikerült egy használhatót összehozniuk. Mondjuk az enyémmel se voltak teljesen elégedettek először, de elmagyaráztam, hogy a magyar ugróiskolában 8 négyzet van, így megnyugodtak. Rögtön után lovat kellett rajzolnom az ugróiskola mellé. Aztán mikor valamelyik gyerek elújságolta az anyjának, hogy magyar ugróiskolát játszanak, az csak odanézett, és azt mondta: Ja, van ló is! Hát ennyit a hülye sztereotípiák kiirtásáért tett erőfeszítéseinkről. Szerencsére tíz után nem sokkal elrakták a gyerekeket aludni, mehettünk mi is haza. Közben azért kaptunk némi kaját, meg fagyit. Bár az utóbbi nem nagyon hiányzott, mert elég hideg volt. Azért azt megemlíteném, hogy Instowban egész nap nem esett az eső.
Utolsó kommentek