Eléggé sokáig aludtunk a tegnapi nap után, ami bébiszitteléssel fejeződott be, utána elindultunk sétálni, vagy inkább kirándulni. A Tapeley parkba mentünk először, kutyástól. Igazából a park mögötti erdőt szerettük volna megnézni, de minden útra nagy No Entry táblákat aggattak, így majdnem feladtuk. Kifelé menet viszont az egyik meglehetősen elhanyagolt úton nem volt tábla, így bementünk. Egy darabig botladoztunk a sárban, meg a szederindákban, aztán teljesen elfogyott az út, vagyis a szederbozót alatt folytatódott, de kicsit túlzásnak tűnt. Mindegy, már nem fordultunk vissza, hanem a szomszédos rét kerítését átlépve a füvön haladtunk tovább egy jó darabon. A cipőnk teljesen átázott a vizes fűtől. A rét végénél visszamásztunk a kerítésen át az erdőben, ahol az út folytatását is megtaláltuk. Persze egyre nagyobb volt a sár. Sungoo nagyon élvezte és öt perc alatt tökig összesározta magát. Kitaláltuk, hogy eljutunk a szélmalomhoz, ami Instow túloldalán van. Az irányt tudtuk, ki is lyukadtunk az erdő túloldalán, de ez nem volt elég. Minden mező körül sövény van, amiről nem lehet tudni, hogy szimpla, ami csak a területeket választja el, vagy dupla, amik között út is megy, szóval rövidesen újra az erdőben mentünk, ahol szépen lassan az út is elfogyott, mikor egy nagy kutya rohant felénk csaholva. Na, mondom frankó, Sungoo már bátran húzta be a farkát, és borzolta a szőrét a hátán. Vagy borzolta a fenét, inkább égnekállt a félelemtől. Aztán embereket is hallottunk, akik megpróbálták visszaparancsolni a kutyákat, mert addigra lett mégegy. Persze nem támadtak, csak Sungoot rohangálták körbe. Kiderült, hogy aki kiabált a kutyák után, az az a nő, aki a kertet segít megcsinálni. Pontosabban kiválasztani a virágokat. Kicsit megkönnyebbültem, mert azért még mindig magánterületen bóklásztunk mindenféle engedély nélkül. Megnyugtatott, hogy ugyan hivatalosan nem lehet bemászkálni ide, de senki nem jár arrafelé. Útba is igazítottak, meg egy darabon el is jöttek velünk. Addigra meglehetősen mocskosak voltunk, Sungoo viszont lefürdött a patakban. Kiértünk a Huish-i útra, amerre kertészkedni járok. Szépen leballagtunk rajta a faluba, majd egy másikon fel, a szélmalom romjai felé. Mikor a szart hordtam a kocsival, megkérdeztem a gazdát, hogy nem bánja-e, ha felmászunk fényképezni. Kiröhögött, hogy menjünk csak, amikor akarunk. Szóval mentünk. Sungoot pórázra kötöttük, hátha megijed a birkáktól, vagy fordítva, de leginkább azért, hogy el lehessen húzni, ha birkaszart akar enni. Mert hogy szereti. Eddig birka-, tehén- és macskaszar evésen kapták, de szerintem bármit felzabálna aminek szaga van. Aztán persze beteg lesz tőle és okádik. A malom romja nem volt valami lenyűgöző, leginkább birkaszar volt benne, meg szél, de igazából egyik sem meglepő. A domb túloldalán kimásztunk a kapun és hazamentünk, kiraktuk a cipőinket száradni.
Bálabontás:
Bálabontás:
Utolsó kommentek