A hétvégét nálunk töltötték Michael fontos ügyfelei. Egy gyerekképű pasi, meg a nője, aki workaholista, de külsőre lehetne alco is. Vasárnap tettünk egy sétát, és mikor hazaértünk csak azt láttuk, hogy a vendégek a napozószékben olvasgatnak, Michael meg a ház előtt a szennyvízaknában kotorászik vállig. Ez az ember az átgondolt munkavégzés élőszobra. Lehetne egy kicsit szoborabb is, mert akkor nem mozogna. Szóval mint kiderült, a csatorna eldugult, és az esővízgyűjtőbe folyik pillanatnyilag a szar, mivel van egy túlfolyó, ami momentán nem arra folyik túl, amerre kellene. Valószínűleg már elég régóta ez a helyzet, de csak most telt meg annyira, hogy kiöntsön. Szóval az udvaron folyt a szaros víz, Michael ebben kotorászott vállig. Persze mindene szaros volt, de hát nem ez a fontos, hanem a lelkesedés. Úgy tud nekiesni a dolgoknak, hogy az fáj minden épeszű nézőnek, kivéve Harrietet, aki roppant gyakorlatiasnak tartja emberünket. Lássuk hogyan is állt neki megoldani a problémát.
Először is kimeregette az aknából a szennyvizet. Ehhez a legközelebbi vödröt használta, a gyerekek homokozóvödrét. Nyilván a gyerekek soha nem veszik a szájukba a kezüket és nyilván a "munka" végeztével nem rakta el sehova, hanem kint hagyta az udvaron. Hova lehet tenni ennyi szaros vizet? Hát az akna mellé, ahonnan a kapun keresztül kifolyik az útra és valahova el. Hogy mindezt miért? Hát hogy megállapítsa, hogy eldugult. De bazmeg, hát ebből indultunk ki! Megoldásként WC pumpával (!) nekiállt pumpálni a csatornát. Értelme az sok volt, erre legalább rájött, mire teljesen összefröcskölte magát. Ekkor elkezdte bedugni a slagot. Gondoltam végre valami kreatív ötlet, ha a dugulásig bemegy, talán ki lehet mosatni. De nem, csak azt akarta tudni, hogy mennyi slagot tud beszuszakolni egy 200-as PVC csatornába. A megoldás: elég sokat. Végső próbálkozásként kicibálta Ned kalózhajójának az árbócát, hogy majd azzal. Nem mentem le feltenni a kérdést, hogy hogyan fog az befordulni az első könyöknél, gondoltam csak rájön. Rájött, visszarakta a fedlapot, és hívott szakembert. Aki kedden kijött egy kamerával és megnézte, hogy összeroppant a cső, ráadásul a csatorna magánszakaszán, de már a burkolt út alatt, hogy igazán drága legyen.
Michael tevékenységének eredménye? Két kikukázott homokozóvödör, egy üvöltő Ned, akinek megzúzták a szétázott hajóját (a kert végében kötegben állnak a bambuszrudak), szarral bekent ruha (nem melós), meg még az isten tudja mi, mindenesetre ma felfedeztem, hogy a villanykapcsolón is gyanús maszat van.
Utolsó kommentek