Reggel nem annyira korán kezdődött a bevetésünk, viszont korán kellett kelni, mert reggeli (angol) nyolc harminckor. Egy nagymama vezeti a panziót ahol laktunk, meg segít neki egy még öregebb néni, szerintem az anyukája. Jól megreggeliztettek, és kulcsot is adtak, a házhoz, hogy biztos későn jövünk. Mondjuk a szobánkhoz nem volt kulcs. Ez nem egy olyan mindent bezárós ország. A kocsit is csak én zárom, ha a ház előtt áll. Múltkor is fél napig tárt ajtókkal figyelt az Audi a ház előtt.

Reggeli után átvonultunk Mildenbe, ahol az esküvő folyt. Ez egy régi ház, vagy mi a szösz. Kicsit már meg van roggyanva, de nem rossz. Itt aludt az ifjú pár, meg Harrieték is a gyerekekkel, meg ugye itt van a pajta is, amiben az esti lakodalom kerül megrendezésre. A mai nem hivatalos, de nem is egyházi szertartás meg a kertben, ha el nem ered az eső. Nem eredt el, csak hogy ne idegeskedjen senki.

Persze az egész csak délután, addig tengés lengés. Michael elvitte a gyerekeket úszni, mert ha szombat, akkor úszás. Lett ebből is akkor a üvöltés, hogy hihetetlen. Hazafelé ugyanis elaludtak a kocsiban, és megérkezés után nem akarta őket felébreszteni, így leparkolt az ablak előtt, ahonnan rájuk láttunk, a szülők meg elmentek aludni egy kicsit. Persze mikor felébredt Mimi, zsigerből elkezdett üvölteni, mire Ned is felébredt és nem akart alulmaradni a versenyben. Az eredmény az lett, hogy a nagyszülőkkel együtt próbáltuk csitítani őket, teljesen eredménytelenül. Egyik se volt hajlandó kiszállni a kocsiból, csak hisztérikusan üvölteni. Szóval otthagytuk őket. Picúr szavaival élve: Nekem mindegy, mitől fárad el. Végül Nedet kiszedtem az autóból és a hónom alatt bevittem. Így, egymástól elszeparálva már arcvesztés nélkül be lehetett fejezni a hisztit. Mimi közölte is, hogy ő még egy kicsit alszik, Ned viszont úgy dönött, hogy kemény lesz és a földhöz csapdossa magát. Nos, csak annyi derült ki számára, hogy a padló is kemény, mert a nagyszülők is, meg mi is vastagon leszartuk, így elég hamar abbahagyta.

Délutánra megkaptam a kutya megsétáltatását, aminek örömmel neki is láttam. Persze a lelkesedésem megcsappant, mikor kilépve az ajtón tapasztaltam, hogy a ködszitálás és eső határán vagyunk. A menyasszony se volt oda az időjárástól.

A kerti esküvő negyed ötre volt meghirdetve. Két feladatot kaptam. Az egyik, hogy mikor a kiskapunál megjelennek, akkor jelezzek a zenekarnak, hogy kezdhetnek játszani, valamint, hogy a kiskapuról szedjem le a sárga hosszabbítót, mielőtt jönnek, mert szarul nézne ki a képeken.  Negyed ötkor a menyasszony helyett a hír jött, hogy a ruhának szétment a zippzárja, momentán azon ügyködnek, hogy rávarrják az arára, úgyhogy negyed órát várni kell még. Érdekes módon a násznép a meghirdetett időpontban elcsendesedett, leült a székekre, és úgy is maradt a következő 15 perc alatt, amig semmi nem történt. Közben persze a zenekar szépen elhelyezkedett egy nagy bokor másik oldalán, hogy ne tudjak nekik inteni, ha kezdeni kell, valamint minden elektromos kütyüjöket bedugták a sárga hosszabítóba, hogy ne tudjam kihúzni.

A csendes várakozásnak meg is lett az eredménye, megjött a ruhába varrt menyasszony, elkezdődött a zene, meg a barát által vezényelt szertartás. Itt már volt hivatalos fotós, de azért én is csináltam pár képet.

G közben a gyerekeket pesztrálta, vagy inkább próbálta szemmel követni. A szertartás után pezsgőzés, sütizés, amiből nagyjából kimaradtunk, de mindegy is, úgyse ismertünk senkit, majd átvonulás a pajtába vacsorázni. Jó fejek voltak, szorítottak nekünk is helyet és meghívtak. Még névtáblát is kaptunk az asztalra. G nevét megint nem sikerült leírniuk, de az enyémet is csak másodszorra. A szándék a fontos. Az előétel után nem volt más, csak meglepetés, hogy nem előétel volt, hanem ennyi a vacsora. Később volt sütemény is, egy szelet almáspite. Inni meg nem ihattam, mert még vissza kellett menni a szálláshelyünkre, kocsival, csak előtte még le kellett fektetni a gyerekeket. Ma én meséltem, de nem kellett halálra strapálnom magam a sztorival, hamar beájultak. Kb. éjfélig őrizgettük őket, aztán átvették a szülők, akik nagyon szépen megköszönték a hosszú műszakot, és megígérték, hogy vasárnap már tényleg semmit se kell csinálnunk, miénk az egész nap. Aranyosak. Kár, hogy hat órát kell másnap vezetnem hazáig.