Este nézegettük a kölcsönkapott könyveket, hogy mit is csináljunk vasárnap. Végül arra jutottunk, hogy megnézzük Clovellyt, aztán teszünk egy kirándulást a közelben. Reggel beültünk a kocsiba, bekapcsoltuk a GPS "kurvámat", aki elvezetett minket a tetthelyre, bár nem egyszerűen, mert nincs tartója, így a műszerfalon szánkózott jobbra-balra minden kanyarban, és szokásához híven, hisztis volt, így néha kikapcsolt. Közben beborult, és esni is kezdett, de rendesen, pont akkor, mikor az út hirtelen keskeny padkanélküli, sövényszélű kanyargósra váltott, a korábbi széles verzióról. Egyébként nem mentünk messzire, mert Clovelly kocsival egy fél óra. Mire odaértünk, az eső is elállt, leparkolunk a parkolóban, és bementünk a látogatóközpontba, ahol a parkolásért és belépésért (működő élő falu) legomboltak rólunk 11 fontot (gumicsizma 10 font volt).
És akkor beléptünk. Már az első kanyarban látszott, hogy megérte eljönni. Először egy kerek kövekkel kirakott úton kellett lefelé totyogni a faluig. Totyogni, mert meredek az út, és még vizes volt az eső miatt, így csúszott, mint a taknyos hal. Aztán a falu is pont olyan meredek, mint az odavezető út. A mai napig szánkókon csúsztatják le a szükséges dolgokat, mert autóval egyrészt nem lehet elférni, másrészt nem nagyon lehetne lemenni. Használnak szamarakat is, de már csak turisták szállítására, legalábbis azt állítják, bár nehezen hiszem el, hogy felfelé csak úgy felhúzzák a szánkóikat.
Elsőre azt gondoltam, hogy a falu helyének kiválasztásakor neveztek a hülye helyre épített települések versenyére, de rá kellett jönnöm, hogy máshol nem lehet lemenni a tengerhez, mert mindkét irányban függőleges sziklafal a tengerpart, ott meg macerás kikötni.
Közben frankó meleg lett, nem győztük levenni a pulóvereket. Mivel még elég korán volt, megelőztük a turistákat. El tudom képzelni, hogy mi lehet itt nyáron. A látogatóközpontban levetített film alapján nem lehet leányálom az élet a faluban. A turisták csak úgy bemennek a házakba, úgyhogy szinte mindenhol ki van írva, hogy private, keep out. Volt egy felvétel, amit egy földszinti szobában felállított kamerával vettek fel. Gáz. Mindenki odanyomja az orrát az üveghez és benéz a nappaliba.
Na, mi ilyesmit nem csináltunk, hanem learaszoltunk a kikötőbe, ahol gyönyörűen sütött a nap. G felfedezte, hogy van egy vízesés is egy kicsit arrébb. Tényleg jól nézett ki a napsütésben. Mire odaértünk elment a nap. Egyébként érdekes volt, ahogy a vízesés vize egyszerűen eltűnik a tengerpart kavicsai között. Rövidesen megérkezett az eső is, amit szépen lehetett látni, ahogy közeledik a tengeren. Egy tető alatt szépen kivártuk azt a tíz percet, amíg elállt, és elindultunk felfelé, hogy megnézzük azt a néhány mellékutcát, amit a terep megengedett. Aranyosak. Mindenhol rengeteg virág van. A falu egyébként évszázadok alatt is csak két család tulajdonában volt. Azt nem tudom, hogy most is valakié-e, vagy csak úgy van, mint egy kommersz magyar falu.
Visszamásztunk a falu tetejére, és elindultunk a kis kirándulásunkra, a parti ösvényen, ami függőleges vetületben van csak a parton, amúgy vagy száz méterrel felette. Nincs túl sok erdő errefelé, de itt pont igen. Hát, mit mondjak, most már értem, hogy honnan jönnek az angol tündérmesék, meg Tolkien honnan vette az ötleteit. Öreg göcsörtös tölgyek, moha mindenen, meg páfrányok. Eszünkbe is jutott, hogy Orsival eltartana egy darabig a kirándulás, mire végigsimogatná az összes mohát. Az ösvényen persze volt sár bőven, nekünk meg hiába van bakancsunk, az pillanatnyilag Pesten lapít a szekrényben. Volt egy-két meredekebb szakasz, ami szintén sáros volt, de mindenképpen megérte a csúszkálást, mászást a túra, mert nagyon szép helyeken vezetett. A végére kaptunk még egy kis szemerkélő esőt, hogy tudjuk milyen országban vagyunk és hogy Oszi is megnyugodjon.